Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 12. szám - Lengyel András: Az „urbánus” irányzatjelölő elnevezés kialakulása

ják«. Amikor most újjá akarják építeni Palesztinát, nem falvakat, hanem azonnal városokat építenek.” (98.) S e „város-nosztalgiával” magyarázta „a német urbanitás” iránti vonzalmat is, hisz abban „a zsidó ösztönszerűen ismerte a járást”. (98.)

A város tehát, legalábbis Zsolt Béla körében, az önmeghatározás szimbolikus része lett. S ennek az önmeghatározásnak az artikulálása is megtörtént.

5. A népi-urbánus szembenállás történetében 1935 vége, 1936 eleje jelentős belső szakaszhatár. Ekkor ugyanis az Új Szellemi Front létrejöttére válaszként, Ignotus Pál és József Attila körül szerveződni kezdett egy irodalmi csoportosulás, amely azután — 1936 elején - meg is teremtette a Szép Szót. Hogy ez a folyóirat az urbánus vonulat legmagasabb színvonalú, reprezentatív folyóirata lett, utólag visszatekintve teljesen nyilvánvaló. De volt-e a lapnak explicit „mi, urbánusok”-tudata? Vagy ugyanezt másképpen kérdezve: önmagát urbánusként határozta-e meg? Máshol, a Szép Szóról írva, már igyekeztem bizonyítani, Ignotus Pálék törekvése a liberalizmus újraalapozására irányult, s bár ez nem teljesen sikerült nekik, ami létrejött, az — „csonkasága” ellenére is - a liberalizmus egyik korrigált s fölújított változata lett. (Vö. Lengyel András 1990. 131-151.) Ma ezt a csonka és felemás, fólújított liberalizmust látjuk az urbánus vonulat eszmei alapjának. A lapnak urbánusként való emlegetése mégsem jogosulatlan. Az urbánus (ön)elnevezés magában a Szép Szóban is föl-fólbukkant, bár az irányzatnak ez a megjelölése itt sohasem lett hangsúlyossá, sőt Fejtő Ferenc és K. Havas Géza utóbb tiltakoztak is törekvésük urbánusként való emlegetése ellen.

Irányzat és elnevezés e sajátos diskrepanciája magyarázza, hogy a Szép Szóban az urbánus szó mindig „korai”, még „nem teljes” jelentésében fordul elő, utalásszerűén. Jellemző erre a Féja Géza Ady-válogatását bíráló Bóka László megjegyzése, aki szerint Féja „a cikkek időrendjét önkényes kategóriáin belül sem hajlandó megtartani, ami különösen szembetűnő a »Városos Magyarország«-csoportban, ahol nem tudni mi okból, lemond Ady urbanitásának fejlődésvonaláról.” (Bóka László: Ady restitutus. Szép Szó, 1936. szept., II. köt. 7. sz. 389. Újraközölve: Szép Szó antológia 129.) Ugyanakkor a nyilvánvaló szakadást, urbánusok és népiek szembenállását már nem lehetett tagadni; ezt a Szép Szó is elismerte. 1937 nyarán, már túl a Szép Szó összefogást megkísérlő első szakaszán, Ignotus Pál, jellemző mód, azt vetette Schöpflin Aladár szemére, hogy „ő [ti. Schöpflin] - ki a múltról szólva ki nem fogy az áramlatok, viták, szembenálló törekvések ecseteléséből - ma nem tud az »urbánus« és a »rusztikus«, az »európai« és a »népi« irányok ellentéteiről, de még a jobb- és baloldaléról, vagy a kollektivizmuséról is alig.” (Ignotus Pál: Eliszaposodott irodalom. Szép Szó, 1937. júl.-aug. 16. sz. 61. Újraközölve: Szép Szó antológia 335.) Az irányzatmegjelölés idézőjelbe tevése és szinonimákra bontása, persze, bizonyos szerzői distanciát jelez. Ignotus Pál elismerte létüket, mert mások is így emlegették ezeket az irányokat, de nem találta igazán pontosnak egyiket sem. Hogy az urbánus-népi szembenállásba beleértette-e a jobb- és baloldal, ill. a kollektivizmus-individualizmus ellentétpárokat is, külön kérdés; pontosan nem lehet megmondani. De az urbánus-európai, ill. rusztikus-népi megfeleltetés ezt sugallja, s ez önmagában is figyelemre méltó. Ekkor már tartott tehát az az integratív folyamat, amelynek végeredményeként a népi-urbánus szembenállás minden egyéb ellentétpárt magába olvasztott.

Ugyancsak érdekes, hogy a Szép Szóban csak ritkán szereplő, de az urbánus tábornak kezdettől egyik jellegadó személyisége, Zsolt Béla ekkoriban (1937. ápr. 25.) maga is némileg visszalépett. Szóhasználata „kezdetlegesebb” lett. A Négyszáz éves kapuci- ner című városapologetikáj ában, j ellemző módon, az urbanitás szűkebb j elentését aktivizálta. Igaz, itt sem állított kevesebbet, minthogy „a kávéházból, az urbanitás palántájából nőtt ki később a nyugati értelemben vett Város!” (Újság, 1937. ápr. 25. Újraközölve: Zsolt Béla 1992. 61.) Azaz megtartotta a szó erős metaforizáltságát s emblematikus szerepét. Még a „kávéházi szólásszabadság” védelmét is erre a nagyobb eszményre figyelve látta el.

59