Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 1. szám - Híreink
lolt ItaS 93-1 A TARTALOMBÓL Lászlóffy Aladár: Elsüllyedt kikötő Egy készülék, mely velem él s helyettem / érzékeny, okos, kijelez felettem, mint alvó kikötő felett a fárosz, / sőt kicsit most helyettem is határoz. Tornai József: A menekülő Társa, a híres kivégzett, majd újra eltemetett politikus fia szintén jól meg tudta fogni a balta nyelét: készen álltak a sátrak, mire az első délutáni konferencia megkezdődött és az eső zuhogni kezdett. Lengyel András: Bibó István hat levele Ismeretes, hogy már a kitelepítési rendelet megjelenése előtt ellentervezetet készített. (Emlékirat a magyarországi németség kitelepítésével kapcsolatos helyzetről.) Tarján Tamás: Az ellenkező (Spiró György: Ka- násztánc) m Sommásabb és vészjóslóbb, ahogy Európa megkapja a magáét... „Úgy látszik... a Nyugatnak nem fejlett, hanem fejletlen Kelet-Európa kell, egy éppen működő piac, ahol a termékeik egy részét el tudják adni, ahol nagyon olcsó a munkaerő, és ahová természetromboló termelést telepíthetnek.”