Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 12. szám - Géczi János: Köszöntő a nagyedik életnek
a klasszicista házat mindjárt lebontja az árapály ide-oda mint a szívtévesztő csend a szavak labirintusában a vetési kazuálén is reggeljét veszi az újkor nem tud a szövet mit kezdeni a magyar lenvirágok között a pomogránátos mintával saspáfrányos széllel a szigetzöld ismeretlen neki a főpapi vállon megadja a hangot az időszámításhoz egy kabóca — szabó lőrinc mediterrán tücske - majd beleolvad a spanyolgitár a harangkongásba a v élet lenről hogyan lehet írni ha köréje állnak barmok a szénáskazalhoz barna vörös és hóka rendek felriadnak a lappantyúk letapossák a lentáblát s (n-el vagy n nélkül) a kakasmandikókat a festmény öblében azóta hajnal van hogy elindult a vers és hajnal marad akkor is amikor véget ér kereten túl zuhog a verőfény éppen tizenegy delelőig már nem homorodnak a dolgok nem látszanak a gepárdfoltok nem a gepárdszemek nem a harag csóvái ami pedig a vásznon van csupa porprémes rom az elhagyott tárgyakon átlábalnak varjútestű férfiak nincsenek tévszakok nem művelik kapával a kertet férges marad a fa gyümölcse bár terem
