Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 11. szám - Orosz László: A Bánk bán új értelmezése (Sándor Iván: Vég semmiség. A százhetven éve fel nem fedezett Bánk bán)
megfosztva utókorát azoktól a tanulságoktól, felismerésektől, amelyeket a dráma sugall.” Melyek azok a tanulságok, felismerések, amelyek másfél évszázada eltemetőd- tek, amelyek fölfedezésüket várják? Sándor Iván a kelet-európai, s benne a magyar kultúra egyik alapdilemmájának tartja, hogy „az egyén autonómiája (okkal) alárendelődik a nemzeti függetlenségért folytatandó küzdelemnek” (yízkereszttől karácsonyig, 154). E felismerésből kiindulva jellemzi Bánk útját így: „Az integritáskeresés kalandja a hierarchiában”. A Bánk jellemét meghatározó jegyek („Szerelem; hazaféltés; felelősségtudat, királyhűség, méltóság, szociális érzékenység”) integer személyiséget revelálnak; e személyiség próbál megvalósulni, s törik végül össze a hierarchia ellenséges erőterében. Sándor Iván szerint, bár Bánk integer személyisége a magyar irodalomban ilyen súllyal első, „egyetlen irányba orientált személyiség marad”. George Steinert idézve az emberi létben gyökerező konfliktusokról (a férfi és a nő, az öregség és az ifjúság, a társadalom és az egyén, az élő és a halott, az emberek és az isten), úgy véli, a Steinertől említett harmadik ellentétpár (társadalom és egyén) „felszívja, legalábbis nagyon elgyengíti az összes többit... Nemcsak felszívja, illetőleg elgyengíti, hanem némileg át is rajzolja..., a magánemberi törekvések és a közjó kívánta törekvések helyére az egyéni és nemzeti boldogulás közötti, illetve annak kívánása és megvalósíthatatlansága közötti konfliktus kerül.” Lényegében bizonyára igaza van, ámbár Bánk integer személyiségéből nem hiányzik a többi ellentétpár sem. S nem mellőzhető a Bánk jellemét meghatározó konfliktusok közül a jóhír, a becsület megőrzésével vagy elveszítésével való szüntelen vívódás sem. Sándor Iván Gertrudisról kevés szót ejt, drámaértelmezésében a Bánkkal szembeni póluson nem a királyné, hanem a csak az ötödik felvonásban megjelenő, de kezdettől meghatározó szerepű király áll. Az az értelmezés, amely a Bánk bánból az idegen zsarnokságon diadalmaskodó igazságtevést olvassa ki, az ötödik felvonás egymásnak felelő kulcsmondataiként emeli ki Bánkét a királynéról: „el kellett neki / akármiképp is esni, hogy Hazánk / ne essen el polgári háborúban” és a király ítéletét: „Magyarok! előbb mintsem Magyar Hazánk — / előbb esett el méltán a Királyné!” É felfogással szemben Sándor Iván a „vég-semmiséget” tartalmazó bánki mondatra teszi a hangsúlyt. A Bánk tettének jogosságát, vagy legalábbis elkerülhetetlenségét elismerő király kedvező színben tűnik fel. Nem minden előzmény nélkül. A Getrudis elleni gyűlölet árnyéka sem vetül reá. Petur azért sző összeesküvést a királyné ellen, „hogy a / Király megént Király legyen”. A dráma első kidolgozásában Katona így jellemzi Endrét: „méltóság büszkeség nélkül, komorság elcsüggedés nélkül, büntetés harag nélkül, szemrehányás indulat nélkül, és ha meljjébe emberi szív ver is, melly kitörni akar, a királyi lélek azt csendes fájdalommá teszi.” Hivatkozhatnak a pozitív királykép hívei Katona korábbi drámáinak érzékeny szívű, békességet kereső uralkodóira is. Sándor Iván merőben másként mutatja be a hierarchia csúcsán álló Endrét. Szerinte egyszerre tájékozatlan és ravaszkodó, egyetlen törekvése „a kiegyenlítés, az eltussolás, a letompítás”. Idézett ítéletét nem a belátás mondatja vele, számára csak az a fontos, hogy helyreálljon a rend, noha az csak látszatrend. „Önmaga eszményítéséért (elfogadtatásáért) cserébe maga is (elfogadva) eszményesít: »Magyarok! igen jól esmérem - szeretnek, / Enyimek! — Hogy ily nemes szívekkel egybe / Férkezni nem tudtál, Gertrudisom!« ” De kik ezek a magyarok? Bánk megsemmisült, Peturt megölték, a bojótiak száműzetésbe mentek, csak a király „köre” maradt, az a kör, amely kiszolgálta Gertrudist is. Lényegében tehát semmi sem változott. „Senki sem jut el sehová, miközben mindenki 77
