Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 11. szám - „Benned róvom az erdélyi adómat” Németh László levelei Veress Dánielhez (A leveleket közreadja és a bevezetőt írta: Veress Dániel)

világirodalom az új világcivilizáció feladatait vállaló irodalom - tehát megcsiná­landó valami, melyet a bartóki modell, vagy ha úgy tetszik Minőség isten kultusza­ként kezdünk el szemlélni, szervezni; megnézve: ki az aki nálunk ebben nőtt fel és dolgozott, s ki az, aki más népek írói közül ebbe sorolható. A Bartók és Lorca modellről szólva Ady és Móricz mellett három magyar író s négy-ót román művész neve is a szádra tódult. Órjási teljesítmény volna, ezzel az igénnyel a hozzáférhető irodalmakon végigmenni s az új, igazi „világirodalom” káderét elkészíteni. Nem volna baj, ha a Duna-Európa egyelőre nagy létszámmal lenne benne képviselve, akár mert ez esik közelebb, akár mert ezt a területet (történeti események is ezt igazolják) nem egészen ok nélkül jelöltük ki annak idején az új eszmék tégelyéül, vagy ha úgy tetszik Minőség isten Vénuszkagylójául. Nem kéne, sőt nem szabadna persze, a klub iránti gyanúnkat Nyugat ellenességgé tágítani, csak a „tagokat” s a kimaradtakat kellene munkájuk alapján felmérni s ha alkalmasak rá, besorolni, kihasználni. (Aláiratlan. Keltezetlen. Postbélyegző: Balatonfüred, 69. VI. 10.) 39 Kedves Dani! Annak, hogy nem írtam, rosszullétem volt az oka. Június végén elhomályosult előttem a világ s nem tudtam a kérdésekre válaszolni. Most már egy kicsit jobban vagyok s megírhatom, hogy kéziratodat megkaptam, egy részét el is olvastam. Mihelyt még jobban leszek, válaszolok is; addig szeretettel ölel, családoddal N. László Sajkád, 1969. augusztus 11-én. 40 Kedves Dani! _ Szívesen teszek eleget kérésednek, bár nem tudom, amit küldhetek megfelel-e. íme: Kissé csodálkozom rajta, hogy Sepsiszentgyörgyön először a Papucshőst mutatják be. Hiszen van 4-5 erdélyi tárgyú drámám is. De gondolkoztam s megértettem. A Papucshős is jó darab, első bemutatása óta (1939-ben) a közönséghez, színészekhez is közelebb került. Csak a hatás az együttes munkájától függ. A jó hírű sepsiszent- györgyiek remélem, meg fognak felelni a várakozásnak. Sok sikert kívánok: Németh László Ennyi került ki tőlem, nem tudom, használhatod-e Szeretettel ölel: Németh László (Keltezetlen. Postabélyegző: Aszófő, 69. IX. 13.) 41 Kedves Dani! Nagyon köszönöm, hogy a Papucshős bemutatójával annyit vesződtél. Ha q színé­szek fele annyi lelkesedéssel játsszák, könnyen lepipálhatják a pestieket. Én nem mehetek le, de küldöm magam helyett a feleségemet; vegyétek úgy mintha én volnék. Olvastam, amit a színdarabjaimról írtál: nagyon szép s nagyon örültem neki. De a nagy tanulmányt azért ne hanyagold el miatta; Vekerdi a könyvében is nyugtát állít ki róla; Hídék mit feleltek rája? Meg kéne jelennie; nem miattam. 61

Next

/
Thumbnails
Contents