Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 10. szám - Tarján Tamás: A sötétségről való tudás (Bodor Ádám: Vissza a fülesbagolyhoz)

kérdés az, hogy Metaksze asszony találkozhat-e még a ház közelében veszedelmes párducokkal, vagy sem).

Az elviselhetetlen ikerség mint önikerség az Új bútor hagyományos-elkoptatott tükör-képében sejlik föl: mikor a magányos Cservinszki „Végre kiolthatta a lámpát”, akkor „Végre nem látta magát” — a tükörben, az „undok rakomány” legundokabb bútordarabjában. A krétaszag eredete című írásban a szintén nemegyszer fölbukkanó Bundás Rekk — aki „magánzóként” az idegen egy lesúj tóbb típusa — attól retteg, hogy bezárt, beszögezett zsalujú otthonában, szutykos kémhelyén esetleg ő maga (mert ki más?) kente föl azt az üzenetet (KRETAS AZ ORROD NEKED), amitől most krétás az orra. Bundás Rekk, a gaz, a sötét, az önző nem ír ilyet. Más nem írhatott ilyet. Ki írt ilyet? Mi kuporog — ha kuporog — „a szekrény deszkájába fúrt lyuk mögött” most is? Csak nem egy nem emberi lény? Csak nem egy állat?

Az embertelenség riadalma és derűje: az animalizáltság

A Vissza a fülesbagolyhoz köteteimben egy állat neve a domináns. A szószerkezet révén kezdő- vagy nyugvópontszerűnek érződik e madár (tartózkodási helye). E madárnév a kötet utolsó szava. Nemcsak a Sinistrának (mely „hegyi”, „erdei” könyv), hanem a sokhelyütt „városiasabb” Fülesbagolynak is van „övezete”, ökoköre. A növényi létezés önmagában is teljes kidolgozottságára most csak azért nem vesztegetünk szót, mert az ember és az állat közti — nemükér nézvést ritkán kedvező - összefüggések, összevetések, nyelvi átfedések, jellembeli párhuzamok stb. sokkal gyakoribbak, és a Bodor-féle Allatkert — láttuk, ez volt egy novella címe is — sokkal tarkább és sokkal döbbenetesebb, mint a neki egyébként szépen megfelelő növénykert.

Valóságos kutyafalka verődhetne össze az elbeszélések egy, két, négy kutyaszereplőiből: Az erdész és vendége harapást ejtő kutyájából, A Zangezur hegység vérengző fenevadjaiból, az Én, a részvétlátogató bekezdéseiben fölbukkanó pompás ebekből, a Megérkezés északra bicikli mellett szaladó állataiból. Általában erősen embermódra, az emberi szereplők lelkületének rejtett rezdüléseit leképezve, kivetítve jelennek meg. Abszurdabb a nyulak leírása, akár nyúznak egyet (Új bútor), akár ketrecükből tépik-fojtják ki őket, hogy helyükön az ólban melegedhessék valaki, aki úgy holtra fagyott, hogy már egy ruhadarabot sem visel el lángoló bőre (Gyergyó éghajlata). A nyúl nyúzva kicsi, a küszöb alá dobott bőre akkora, mint a macska. Van buzimacska is: egy korábban Medve néven bemutatkozó, szőrös lányt neveznek így „a szaga miatt” (A buzimacska). Az „állat az emberiben)” kifejezése sokszor rábízatik a (tulaj don)névre. Wolfot, a „farkas”-t már ismerjük. Az Egy róka rejtélyes embere rókának képzeli és kiabálja magát. Érdekes, hogy a bomlott személy eredeti neve Benedek volt — és ugyanezzel a névvel példálózik a már idézett Szergej Bulgakov, amikor a fonéma által elnyelt jelentésről értekezik: „A Benedek-et nem lehet helyettesíteni az Áldott-tal, azaz a belső forma fordítását adni, mivel a név maga a Benedek.” Nyilván egyértelmű volt az eléggé közismert Áldott jelentés Bodor számára is, tehát tudatosan tett róla, hogy „régi” nevének e belső formáját fordítsa — a lehetetlent cselekedve — rókára a férfi. Állati alak Bundás Rekk is; Az Eufrátesz Babilonnál lapjain említett — igencsak közvetlenül, talán önéletrajzi közelítéssel ábrázolt — család állítólag mammutzsírt eszik... — és így tovább.

Bán Zoltán András a Sinistra körzet olvastán már egyetemesnek látta az anima- lizáltságot: „Ez még a természetet is érinti: a felhők oroszlán alakúak, a hófoltok86