Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 10. szám - Vekerdi László: Borúra derű? (Lengyel László: Tépelődés)
gára. Jól értsük meg: nem a pártok, nem a parlament, nem a köztársasági elnök, nem a kormány. Ok önmagukban legfeljebb saját jólétüket és dicsőségüket harcolhatják ki; nagyjából ez történik máma, ezt nagyon világosan elmagyarázza L. L., nem kímélve önmagát és barátait sem. Ahogyan például a szívvel és ésszel fölvázolt Kis János-portréban elmarasztalja sőt elparentálja mesterét és közeli barátját e tekintetben: „Állok a sír mellett. Élt 1982-1989. Amit tett, megmarad. Szerettem. Ha számba veszem, hogy kitől tanultam, tőle talán a legtöbbet. Áttetsző lett. »Terítenek leszednek / s nem hagynak már nekem üres helyet / gazdátlan egy kanálcsörömpölés / el is hallgat / nem mondja már senki És te / Csak úgy keveredtem egy szóbeszédbe« (Rába György). Kanala nem csörömpöl, helye üres.” S hányé még, akik megpróbálták, megpróbálják a hivatalos Magyarországot közelíteni a szellemihez. Nem lehet. De az ezredvég magyar polgárát igenis segíthetné egy okos, tartózkodó és kellően szerény politika (okos, tartózkodó, töprengő, kellően szerény politikusok) a visszatérésben a civilizáció keretei közé. L. L. nagyon világosan látja, hogy a gazdasági bajokból való kilábolásért, a gazdasági élet meg- pezsdüléséért a politika közvetlenül nem sokat tehet. Ami ezen a téren itt történt, az lényegében a politikától függetlenül, gyakran a mindenkori hatalom intézkedéseinek ellenére történt. De elvakult vagy egyszerűen csak ügyetlen politika, krónikus szereptévesztésben szenvedő politika igenis hatásosan akadályozhat mindenféle spontán gazdasági felemelkedést. Ezt is pontosan látja L. L., nem szűnik fejire olvasni régi és új politikusoknak, akár barátainak is, lásd pl. Május 35. Jórészt épp ebből a felismerésből fakadnak borongásai és elszomorodásai, ez táplálja a vezetés csúcsain imbolygóknak fenntartott szarkazmusát. A spontán polgárosodásra alapuló gazdasági fejlődés egyáltalában nem irreális lehetősége és az éppen ezzel nem számoló vagy nem jól számoló politikai vezetés ellentéte teremti meg L. L. esszéiben a derű és ború változó fényámyékait. Nem kíván L. L. a politikától lehetetlent. Ellenkezőleg, épp lehetetlen ábrándjainak és mítoszainak a feladását kívánja, a visszatérést a civilizált keretek közé. Ä szolid polgári keretek közé. Mert csak egy ilyen politika teremtheti meg a cselekvések bővülő terét, amelyben huzavonák, ellenkezések, veszekedések, bukások, kudarcok, sőt kóklerségek ellenére gazdasági emelkedés esélye rejlik. Ilyen politika segíthetné csak a csírájában már meg is indult magyar polgárosodást. De a mai politika nem ilyen. Tessék csak elolvasni a Magyar burzsoák-at és az Évzáró-1. Időben három hónap választja el a két cikket (nagy idő a mai gyors változásokban), de a kötetben egymás mellé hozta őket a szerkesztés (vagy a történések?) logikája. L. L. cseppet sem idealizálja a magyar burzsoát, látja, hogy például mai, viszonylag civilizált alakjában is jellemzőihez tartozik a , jó gyomor”. De reméli, hogy „a magyar burzsoá még sokat fog alakulni. Fejlődésünk egyik legjellegzetesebb vonása, hogy nem egyenesvonalú, a játék egy akadálypályán folyik. Sokan ki fognak esni, mások feljönnek. Lesz-e mögöttük középosztály? A százezresek százezres csoportjai? Elviseli-e őket a társadalom, hogy felemelkedésük idején, 1988 és 90 között a létminimum alá esettek száma 9-rőÍ 15 százalékra növekedett? A kilencvenes évek nagy kérdései ezek.” A politika azonban még csak meg sem igen próbál szembenézni velük, megelégszik silány szociális retorikával. (Talán azért is rajzolja L. L. a köztársasági elnök portréját sokkal rokonszenvesebbre a miniszterelnökénél, mert a kihulló, a kisemmizett, a megszomorodott milliók, a kisemberek botcsinálta képviselőjét véli felfedezni benne?) Az Évzáró szerint a kormány az 1991-es esztendőben mindössze a Kupa-program befulladásával, a 35%-os inflációval és 320 ezres munkanélküliséggel, a valószínűleg leírandó jelentős befagyott tőkével, a külkereskedelem látszateredményeivel „dicsekedhet”, s méghozzá az élelmiszergazdaság felzárkózásával piacvesztésben az ipar mellé. ,A- hagyományos fiskális politika nyomorúságai mellé 82
