Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 10. szám - Bodri Ferenc: Camus és a magyarok 1956-1960
világszolidaritást... Ugyanekkor értesítik a világ összes PEN Clubjait arról, hogy az írók feladata a világ minden országában annak a teljesen alaptalan vádnak hatásos megcáfolása, hogy a magyar forradalomban ellenforradalmi törekvések is szerepet játszottak...” Ennyit „az ismeretlen körülményekről”, melyekről Camust bírálva Köpeczi Béla nyilatkozik. >yA magyar forradalom egyetlen szövetségese a világ közvéleménye volt.- állapította meg Szabó Zoltán méltósággal és szomorúan. Hozzátehetjük, Albert Camus sok más társával együtt az eseményeket pontosan követőn, hűséggel formálta ezt a közvéleményt, aligha felelőtlenül. „...Mivel minden igaz embert érő elismerés közvetve minden igaz ügyet is támogat - így Magyarország és a magyar írók ügyét is - írószövetségünk táviratban fejezte ki örömét Camus-nek és a Nobel-díj kuratóriumának - olvasom a Londonban újraindult Irodalmi Újság 1957. október 23. számában a Magyar írók Szövetsége Külföldön vezetőinek nyilatkozatát. - Egyébként mindazon írók között, akik a magyar ügy mellett hitet tettek, Camus volt a leghatározottabb és a legszenvedélyesebb, ö volt az, aki úgy állt a forradalom mellé, hogy egy hadüzenet hangján követelte: az európai szellemi élet bojkottálja az Egyesült Nemzetek Szervezetét és annak minden alvállalatát... Camus jól értve a magyar írók november 4-diki segélykiáltását, a világ íróit cselekedetre akarta tömöríteni és nemcsak a saját lelkiismeretének csillapítására törekedett. Kitüntetése ezért a mi ünnepünk is.”- fejeződik be az ünnepi híradás, amelyben a szerzők bőséggel idéznek Camus „követeléseinek” szövegéből, és már A vendég című Camus-novella közlésével munkatársuknak vállalták a 3. számban francia íróbarátjukat (1957. július 15.). A friss Nobel-díjas részt vett a magyar forradalom első évfordulójának párizsi emlékünnepén, ekkor és itt hangzik el A magyarok vére című beszéd, amely a Gloria Victis. Az 1956-os magyar szabadságharc költői visszhangja a nagyvilágban című antológia előszava lett. Először a Katolikus Szemle idézte újra részletét (1966). A könyv több, egyre bővítettebb kiadásban, utóbb itthoni szamizdatként is megjelent (1986), majd Az 1956-os magyar forradalom középiskolások számára kiadott történelmi olvasókönyve (1991) tette közkinccsé az előszó részletét, az Életünk című folyóirat 1992 március-áprilisi száma a teljeset. „...A történelem nem áll meg. Kelet-Berlin, Poznan, Budapest - nyújt az Irodalmi Újság 1957 novemberi első száma részletet az évfordulóra Camus-nek a De- mainnek adott interjújából - ...Gigászi mítosz omlott össze, hosszú ideig rejtett igazság robbant... az egész világ szeme elé... Vége az ideológiák korának, s hogy olyan erények, mint a szabadság felismerése, ismét értelmet adnak életünknek... A szabadság a tökéletesedésre való képesség útja, méghozzá egyetlen útja... Erről kell meggyőznie bennünket a Berlintől Budapestig alakuló legfrissebb történelemnek... Egyetlen baj, melyre a totalitarizmus gyógyírt ígér, nem oly súlyos, mint maga a totalitarizmus...”- vallja a nyilatkozatban Camus. Az őrészvételével ekkor indult meg a sajtóháború az 1957. április 20-án letartóztatott, később elítélt magyar írók, „a négy fogoly” (Déry Tibor, Zelk Zoltán, Háy Gyula, Tardos Tibor) kiszabadításáért. Amiről egy ismeretlen és jóakaratában is tapintatlan levélíró Déry Tibor édesanyját kívánná tájékoztatni, bár szerencsére nem került Déry Károlyné szeme elé a biztató híradás. A levél Horgas Béla és Levendel Júlia „Leveleskönyv. Egy korszak töredékei 1956-88” című gyűjteményében olvasható (1989). Camus 1957. november 4-én részt vett „a második orosz fegyveres támadás évfordulóján” rendezett tiltakozó gyűlésen a londoni Caxton Hall-ban, az Irodalmi Újság november közepén megjelent száma T. S. Eliot, Bertrand Russel és mások mondataival idézi Camus felszólalásának teljes szövegét: „Én egyedül az együvé- tartozás érzését akarom kifejezni. Azt az érzést, amely egy esztendő óta a Nyugat 55
