Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 9. szám - Vasy Géza: Versekhez közelítve II. (Szepesi Attila: Himnusz a varjakhoz; Kántor Péter: Napló 1987-1989; Varga Imre: Ének éneke; Rakovszky Zsuzsa: Fehér-fekete; Babics Imre: Magyarok kertje)
tüntetést 1988. június 27-én (Ma fáklyás tüntetés volt), tanúja velünk együtt az Európai ősz forrongásainak, tanúja 1989 eseménydús esztendejének: „És / különben is, ez most a 20. század, / most döglik meg, most nyiffan ki, zutty, / most húzza át, mint a haldokló II. József, / összes nagyratörő, kudarcba fulladt, / véreres rendeletét. Az oroszok csinálták? /A zsidók csinálták? A kommunisták? / Mindenkire vonatkozott. Vonatkozik.” A történelem megkerülhetetlen, e században minden ember sorsát érzékelhető közvetlenséggel formálja is egyidőben, s hiába véli azt a kisember, hogy ő kimaradhat, nincs menekülés. Pedig az emberek többsége nem politizálni kívánna, nem történelmet formálni, csupán élni békében a boldogságot is megérintve. Tudván, hogy az idill ritka pillanat, legalább elégikusan törekedve feléje. E század azonban az elégiát is szét képes robbantani. Már-már az elégia lesz az idill helyett az elérhetetlennek mutatkozó álom, emberiségeszmény. S aki ezt mélyen átéli, az irónikussá és/vagy groteszkké válik. De ez is többféle módon lehetséges. Válhat a groteszk megsemmisítővé is, minden harmóniát lehetetlennek tételezővé, s válhat feltételessé is. Olyan Janus-arcúvá, amilyen Kántor Péter költészete. Talán nem abszurd az állítás, hogy iróniával, groteszkkel átitatott elégiák az ő költeményei. A költő egyik arca az élet-eszményekre, a másik az azokat folytonosan széttördelő valóságra tekint a lírikusi siheder idő, a hetvenes évek pályakezdése óta. De e Janus-fő mégis egy, s a groteszk elégia elégikus groteszknek is tekinthető, mert mindkét sajátosság nyomatékos. S ami a legmeglepőbb és legszemélyesebb sajátja e költeményeknek: a komor léthelyzet ellenére életteljes játékosság és derű hatja át őket. A léthelyzetek se abszurddá, se absztrakttá nem válnak annak ellenére, hogy a groteszk mélyén ott az abszurd, a szemlélet mélyén ott az absztrakt lehetősége. S maguk a személyes élettények is gyászfeketévé válnak: az In memóriám, ciklus sirató és emlékező versei mégis a létezés fenn- ségességét hirdetik, s mert eközben is őrzik e líra sajátos beszédmódját, még mélyebb hitellel. Az elmúlás-képzet most már talán elfeledhetetlenül áthatja a líra egészét, az időben zajló mozgás és változás állandó születés és pusztulás, ez örök, az ezt szemlélő tudat azonban nem: „Magánszorgalom, közigyekezet, / s a fásult közöny, hogy mindent lehet / velünk, általunk, végülis: nekünk, / mindent, míg valahogy el nem veszünk, / és azután kezdődik újra másnap, / lent a folyó, fent a madaras vásznak.” (A Duna-par- ton). Az elvesző ember is láthatja azonban az eget madaras vászonnak, várhatja az ,,em- ber-kedd-reményt”, hogy „tán jön valami befogadni-jó”, s mindez kifejezheti olyan természetességgel, mint a légvétel. Kántor Péter groteszk elégiái feloldják a mű befogadásának a századvégi költészetben oly gyakori dilemmáit. Hagyományt és modernséget, érzékletességet és gondolatiságot, közvetlenséget és áttételességet, mindennapit és ünnepit, komorat és derűset, dalszerűen áradót és szarkasztikusai, elbeszélőt és vallomástevőt egyaránt megláttat a Napló lapjain. Valóban van naplószerű e művekben, de nem annyira egy történéssor, mint inkább a reflexiók szintjén, s a versindító helyzetek is általánosító jellegűek: „Néha ámulva nézlek: te volnál a múzsám?”, „Hogy magyarázzam meg neked?”, „Gondoltam, a lényeg a közös”, „Valamikor úgy gondoltam, hogy csak egy szerelem van” stb. Számunkra valóak, szeretetünkre méltóak e költemények, szép versek, anno 1987-1989. (Orpheusz Könyvek, 1991). * Varga Imre: Ének éneke Szerény külsővel, füzetnek álcázva jelent meg Varga Imre legújabb verseskönyve. A szükség diktálhatta így, de e forma most jól jön a közlendőnek is, az Ének éneke ugyanis egyetlen versciklus, 56-szorosan összetartozó darabból áll. S nemcsak összetartoznak, de a megírás idejében is egymáshoz közeliek az egyes versek. Mindegyik alatt ott a keltezés dátuma: 1989. május 9-től június 10-ig, s a nyitódarabtól eltekintve időrendben 93
