Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 9. szám - Herceg János: Iketánia, A trió, Hollóvár (novellák)
Akkor lépett be Stroh Kóbi, a helyettes főcsővezető, aki arról volt híres, hogy mindig késett, s most mégis még neki állt följebb:- Nincs itt semmi baj, édesapám! - kiáltotta fölényesen, úgyhogy a mester kénytelen volt mellőzni a szokásos dorgatóriumot. - Én most jöttem át az Emberi jogok terén, illetve csak jöttem volna, de olyan nagy dugó zárta el az utat, hogy a rendőr is csüggedten engedte le a palacsintasütőjét. Es akkor megjelent egy cirkuszi bohóc, egy dummer August, fenéken billentette a rendőrt, s miután intett jobbra és intett balra, megindult a forgalom. Szóval hagyjuk az eszközöket, ki kell vágni az egész zenekart, ahogy a bohóc csinálta harmadmagával...- Mi az? Egyszerre hárman lettek? - próbálta visszanyerni fölényét a mester, de szigorú leintésben volt része a főcsővezető részéről:- Igen! Égy lány és egy csikó jött még a bohóchoz, így lettek hárman, mivel három a magyar, s a régi világnézet nem érvényes már, csak a tánc. Hollóvár Akkor már napok óta meneteltünk, s csak éjszakára pihentünk egy kicsit. Végtelen kukoricatáblák kísértek bennünket és sehol egy ház, hogy befordulhattunk volna vizet inni vagy szabad emberek szavát hallani. Aztán búzaföldek következtek sárguló kalászokkal, mivel már benne voltunk a nyárban. Valahol talán fenték is már a kaszákat az aratáshoz és marokszedő lányok próbálgatták a hangjukat, hogy oly tisztán csengjenek, mint az angyaloké, ha fehérbe öltözve és hangos énekszóval búzakoszorút visznek az uraságnak.- Kitartás! - biztatott bennünket a parancsnok. - Láthatjátok, hogy engem is elcsigázott az út, a fene belétek, semmivel se vagyok különb nálatok, bitang hazaárulók!- Hazugság! - ellenkezett Hosszú, aki hintáslegény volt és vásári kikiáltó, mielőtt bedobták volna közénk. Egy nyíllal átlőtt szív volt az alsókarjára tetoválva, s ha éjszakára lepihentünk a fák alatt, előhúzta zsebéből a szájharmonikáját és addig játszotta a bánatos dalokat, amíg csak el nem nyomott bennünket az álom.- Nem igaz! - folytatta most a tiltakozást. - Mi foglyok vagyunk, s ha megérkezünk, ki tudja, milyen sors vár ránk! És minél távolabb kerülünk a mieinktől, annál biztosabb, hogy a halálba kísérsz bennünket.- Azt azért nem mondanám! - emelte fel intőn a mutatóujját Kohn Izsák, egy göthös kis vén zsidó, akit fel kellett valakinek a vállára vennie, ha már nem bírta a gyaloglást. - Úgy éljek én, hogy ő se viszi el szárazon. A régi királyok az őröket meg a hóhérokat is karóba húzatták, hogy ne legyen hírmondója a kegyetlenkedésüknek. Isten az atyám! És mit gondolsz, babiloni fogságba kiket hurcoltatott Nabukodonozor? A gazdagokat! A parancsnokokat, akik addig vígan lébecoltak. A szegényeket békén hagyta...- Hogy továbbra is szegények maradjanak! - röhögött a hintáslegény a bölcs példabeszéden, míg az őrök puskájukat csörgetve fenyegetően morogtak körülöttünk, mert őket is tönkretette a végtelen menetelés fáradalma. - Köszönöm szépen az ilyen igazságot! Én inkább a mieinkben bízom, akik elébünk vághatnak, ha valahol átlépték a frontot... 72
