Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 9. szám - Vannak-e még partok és csillagok? - Vekerdi László: Szegények népe
Vekerdi László Szegények népe ■M. kedves Laci, kedves Iván! Ankétra hívó körleveletekhez se esszében, se jegyzetben, se reflexióban nem tudok hozzászólni. Felelősséggel felsorakoztatott kérdéseitekre válaszolni nem tudok, amit a Tanú aktualitásáról mondani tudtam, az évek során elmondottam, legutóbb az írószövetségi, családiasán bensőséges szép kis ünnepségen. De a Folyóirat és a Társaság iránti megbecsülés nem engedi, hogy ha már felkértetek, meg ne szólaljak. Levelet írok hát, tán nem is annyira néktek, inkább csak amúgy mor- gósan magamnak. Idézitek a híres bevezetőt „a szorongó tájékozatlanságáról, sugallva mintegy, hogy ebben ma sincs hiány. Tévedtek. Napjainkból a szorongó tájékozatlanság úgyszólván teljesen kiveszett. Tájékozatlanságban tán csakugyan nincs hiány, ám ez senkiben többé szorongást nem kelt. A legtöbben, kivált a politikusok és az írástudók, valószínűleg fel sem ismerik a jelenlétét. Öntelt emberek persze sohasem látták meg a saját tájékozatlanságukat; a mai öntelteket azonban a régiektől az különbözteti meg, hogy Ők a tájékozatlanságot mindenestül kizárhatónak vélik a világból, az elmaradottság jegyének tekintik, „információhiányának, amely - elvben legalábbis - mindig kiküszöbölhető. Nem föltétlenül csak az informatika divatjára gondolok; a neoönteltek és önépítők jórésze valószínűleg a legegyszerűbb számítógép-programmal se tudna mit kezdeni, s legfeljebb szövegszerkesztő masinájával tud „kommunikálni”. Az információs technológia rohamos fejlődése inkább csak segített elhitetni az emberekkel, hogy a szorongó tájékozatlanság kiküszöbölhető a világból. Dehát nem épp erre törekedett a Tanú is? Részben tán igen, ámde épp a szorongás fokozásával, olykor egyenesen a tűrhetetlenségig, tanú rá a San Remo-i pillanat. A Tanú-1 első percétől az utolsóig emésztette, s végül megemésztette az örök kétely. A Tizenkilencedik Század könyörtelen bírálója e tekintetben - Ortegához hasonlóan - meglehetősen tizenkilencedik századi maradt, ellentétben a Huszadik Század legtöbb gondolkodójával, írójával és művészével. Mert a Huszadik Század nagy szellemi küzdelme végeredményben a kételkedés ellen folyt és folyik, mégha olykor a legortodoxabb kartéziánus racionalizmus mezében is. A „csillagok” azért ott vannak, ahol voltak, ha tán nem is ragyognak olyan fényesen, mint régen; az „írástudók” tisztük és kötelmeik szerint mutogatnak is rájuk, sőt olykor még mennek is feléjük. Csak éppen az nem merül fel bennük soha, hogy vajon jó felé mennek és mutatnak-e? Merthogy nincsenek örökre kijelölt irányok; a tegnap vagy tegnapelőtt még bevált csillagot követve holnap könnyen szakadékba eshetünk, sivatagba vagy bozótba tévedhetünk. Viszont ugyanúgy lehet, hogy épp egy merészen választott űj irány vezet pusztulásba. A tájékozódás előfeltétele a tájékozatlanság fölismerése, a tájékozatlanság miatt érzett szorongás. A kétely. Az értesülések csak addig segítik a tájékozódást, amíg a biztonság tévképzetét keltve fel nem függesztik a kételkedést. Ebben a pillanatban a tájékozódás helyét átveszi a 50
