Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 9. szám - Vannak-e még partok és csillagok? - Jókai Anna: Part, csillag - és van-e még egyáltalán hajó?

Részvétre gerjeszt,

nagyritkán még tiszteletet is kelthet, de nem csábító.

Ennél veszedelmesebb a téveszme szülte partvidék, képzelt vagy képzett csillagok alatt. Amikor valaki tudni véli: amit felködleni látott, az a végső kikötő, s a vezér-csillag csak azért nem világol, mert egy felhő éppen rátapadt - vagy az az érvényes csillagjel, amit a tűzijáték lőtt fel az égre. Nincs aztán rettenetesebb, mint hurrázva rohamozni meg a semmit és utána sorra beleveszni a habokba. S a kapitány sajnos, ilyenkor is az utolsó; egy darabig még büntetlenül a hajón marad. (Akad rá példa, bőven akad.)

Bolyongani vagy káprázatot követni: úgy tűnik, csaknem egyremegy. Az elve- szendők cinizmusa vagy az elveszejtők fontoskodása (a céltalanság és a hamis cél) nem ad értelmet a létnek. Sem az individuum létének, sem a nemzet létének, s még kevésbé a Föld emberiségének.

Élni csak akkor érdemes, akkor szabad, ha a Kozmosz nem tréfamester, s az Univerzum nem szellemi fogyatékosnak vagy éppen szörnyszülöttnek lökött minket a világra. Akkor pedig

van honnan, van merre, és van miért.

Okos dolog, ha a navigátor előbb elméletben megbizonyosodik, legalább az irány jó-e, mielőtt a következő aktuális állomást a.gyakorlatban megnevezi. Ehhez azonban sejtenie kell valamit a végső úticélról is. Tapasztalat nélkül, beavatás által, majdnem tudás-szinten sejtenie. S ez a legnehezebb. Ha ez megvan, szinte minden megvan; remekmű az égbolt és betűk a csillagai: a bölcs olvas belőlük, míg a szellemi analfabéta képeskönyvként nézegeti.

A kockázat így is nagy. Sok a fölösleges rakomány, a romlandó áru - a háborúskodás az első osztály és a fedélzetköz utasai, valamint kabin-kabin között. S valljuk be: a személyzet sem mindig magasan kvalifikált. Műszaki hiba, elemi csapás: mind be kell kalkulálni. A robotkormány itt nem segít. A kormányos nem alhat.

A kapitány pedig jól teszi, ha nem teszi közhírré a hangos bemondón, hogy egyelőre szigettől-szigetig megyünk; megpihenünk, elidőzünk, töltekezünk. De a termékeny szigeteket nem téveszti össze a gyorsan lemerülő cethalak foszforeszkáló hátával. Ez a tudománya.

Jó, aki szigetet kínál S jó, aki időben továbbvisz onnan.

A kormányos a navigátorra figyel; s bizonyos mértékig a magunk választotta kapitány is.

Merünk-e navigátorok lenni - van-e hozzá tudásunk, bátorságunk: ez az írástudók felelőssége. (Persze, kedvesek a potyautasok is; s a szalonzenekar szerződött tagjai el-el szórakoztatnak; csak éppen azok, amik.)

S végül is: nem túl biztató látomás, az ezredvég emberiségének óriás-hajója (kikötő ide, kikötő oda) a nyílt vízen süllyedőben. Vajon van-e, s ha van, nem borul-e majd fel a piros-fehér-zöld csíkkal jelzett mentőcsónakunk? Lesz-e a „minőséget” átmentő bárka a hullámok fölött?

30