Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 9. szám - Vannak-e még partok és csillagok? - Székely János: Nincs többé csillag
Székely János Nincs többé csillag J. kedves Barátaim! Tisztelem és nagyra becsülöm Németh László írói teljesítményeit, az Iszonyt, a Galileit fontos műveknek tartom, s főképpen észjáráséinak elevenségét csodálom — azt, hogy érdeklődéssel olvasható csaknem minden, amit leírt. Mindig öröm egy okos ember társaságában lenni. Már persze közvetett (olvasói) társaságában, mert csak egyetlen egyszer találkoztam vele, időskori kedvetlenségében, amikor eljött Vásárhelyre, a Bolyai-dráma bemutatójára - szinte nem is értettem, hogyan vállalkozhatott ő akkor efféle protokollútra! Mondom, nagy érdeklődéssel olvashatók ma is a szövegei, még ha nem is egészen eredetiek, mert azért elég gyakran csíphető rajta: nem ő gondolkodik, nem ő beszél személyesen, hanem csak a „kor” időszerű eszméire, áramlataira rezonál. De folyóiratát, magát a Tanút, nem ismerem, sohasem láttam (legfeljebb a belőle készült válogatások jutottak el hozzám), azért nem is mondhatok róla semmit. Minek még egyszer feltalálni azt, amiről csak úgy, másodkézből tudunk? Kedves, felkérő levelüknek azonban van egy általánosabb érvényű vonatkozása, amire szívesen válaszolok. „A kor reflexeiben ma együtt és egyszerre van jelen Európában a zavar és a szellemi megaláztatás érzése” - írják. „Milyen a századvég szellemi-erkölcsi klímája; merre tartunk?” Nos, úgy gondolom, meg tudom mondani, merre tartunk. A szellemi-erkölcsi kultúra teljes leépülése felé. A kultúra fogalmából én most kiemelem a tudományt. (A tudományos felismerések mindig valamely kultúrán belül jönnek létre, de nem kultúrspecifikusak - minden kultúrában egyformán érvényesek.) Aminek én most a leépülését jóslom, azok a ma még tengődő kultúrák kultúrspecifikus rétegei. Eltűnik lassan mindaz, ami nem áll helyt az objektív, tudományos szemlélet előtt: odalesz az erkölcs, a művészet, a vallás - előbb csak relativizálódnak, aztán formalizálódnak, végképp háttérbe szorulnak, s ezzel megszűnik az emberközösségek (erkölcsi-tudati) kohéziója. Erkölcsi köztudat híján atomizálódik a társadalom; a hajdani kulturális szabályozás helyét a természeti törvény, a dominanciaelv, a politikai manipuláció veszi át. Ez az emancipáció logikus fejleménye, korunk uralkodó tendenciája. Ennek vagyunk most tanúi Európában. Ha tehát manapság a szellemi megaláztatás érzése lesz úrrá rajtunk, annak oka az évezredek alatt felhalmozódott kulturális hagyománykincs folytathatatlansá- ga, hitelvesztése, s ezzel párhuzamosan a politikai ideológiák agresszív térhódítása. Olyan folyamat ez, amelynek sehogy sem szabhatunk gátat, legfeljebb annyit érhetünk el, hogy magukat a politikai ideológiákat is leleplezzük: kimutatjuk róluk, hogy közönséges csalások, manipulativ utópiáik. És nemcsak a kommunizmusra, fasizmusra, nacionalizmusra, hanem az úgynevezett „demokratizmusra” is gondolok itt. 2
