Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 8. szám - Mezey László Miklós: Szórvány-történelem (Éger György: A burgenlandi magyarság rövid története)
korábbi, az átpolitizált irodalmat támogató szemlelettel szakítottak és éppen az apolitikusságot hirdető tendenciákat, a poszt modernet támogatták, mondván, most már vannak „profi” politikusok, nincs szükség a költők állandó „közbeszólására”. Máig hatóan formált közvéleményt is ez a kései szocialista irodalompolitika, káros hatása nehezen lesz leküzdhető, mert a politika ma sem rokonszenves a többség számára. Végigolvasva Domokos Mátyás terjedelmes kötetét, mindegyre varázstükrök között érezheti magát az olvasó is. Az egyik varázstükör mindig az írói műé, amelyről éppen szó esik, a másik meg az elemzőé. A felvállalt ars poeticának szép eredménye, hogy a legfigyelmesebb olvasó is ritkán akad vitat- nivalóra, amikor az alkotókról szól a szerző. Persze ehhez az is szükséges, hogy maga az olvasó is híve legyen egy irányzatnak, annak, amelyik a befogadói pártatlanságot vallja. Ennek egyenes következménye lesz az, hogy az érték mindig érték marad, még ha félhomályba kerül is. Ezügyben elfogultságon egyetlen esetben értem Domokos Mátyást. Nagy László 1953 utáni verseivel szembeállítja Benjámin László és Zelk Zoltán ekkori alkotásait, mondván: „e szövegek alól kiment az aktualitás pikantériája és feszültsége, megszűnt a kiábrándulás pillanatnyi politikai oka, eltűnt a vers is, elpárolgott és nemigen maradt a helyén semmi. (Nagyobb tragédiája ez Benjámin Canossát járó költészetének, mint az Örökké élni és verskömyezete.)” Csak kérdezem: valóban olyan értéktelenné vált volna Benjámin lírája, hogy az mér „semmi”? Az kétségtelen, hogy e lírát nem egyszer és nem kevéssé túlértékelték, én mégis úgy gondolom, hogy Benjámin kiábrándulása, józanodésa, elvesző és mégis megőrzött hite olyan sorsképlet, amelynek jelentése lehet és van is. Nem nagy költészet ez, önként vállalt önkorlátozása miatt sem lehetett azzá, de néhány verse megmaradhat a jövendő antológiáiban is. Tájékozottság, anyagismeret és anyagszeretet jellemzi az irodalmi embert. Mindez szorgalom és szemlélet dolga. Az már a tehetségé is, hogy miként építi fel esszéit, mint teszi varázslatossá mind a gondolat, mind az előadásmód szintjén. Domokos Mátyás köteteinek a fókuszába kerül egy-egy esszé. Legutóbb a Leltárhiány volt ilyen, most a Táltos Babilonban. Ez a Kísérlet Nagy Lászlóról nem csak élvezetes olvasmány, hanem a mind gazdagabb szakiroda- lomnak is kiemelkedő darabja. Alcímben is kiemeli fő tételét: „szépségmaximummal a bánat ellen - a líra elsivatagosodása korában”. Annyi termékeny megfigyelési szempontja, találó észrevétele, remek elemzése van, hogy másoknál egy monográfiára is elégnek bizonyulna. Nagy László írta: „a szél amíg számat csiszolja / lesz a veszett ügynek bolondja.” Amíg Nagy Lászlónak ilyen értelmezői-olvasói vannak, sem ez a költészet, sem maga a magyar irodalom nem válik veszett üggyé. Vasy Géza Szórvány-történelem Éger György: A burgenlandi magyarság rövid története Szakolczay Lajos a lélekben messzi nyolcvanas évek elején írta, hogy visszatérő álma egy olyan könyvesbolt, ahol a polcokon ott sorakozik az összmagyarság irodalmának teljes könyvtermése, a felvidéki, a kárpátaljai, az erdély, a délvidéki es a nyugati magyarság minden, irodalmi alakot és könyv formát öltő friss teljesítménye. Amikor mindezt álmodta-fogalmazta, csakugyan álomszerű volt az effajta „naiv” képzelgés. De nekem is van egy hasonló - ma még mindenképpen illúziónak ható - álmom: egy tantárgy, amelyet minden iskolafokozatban, az ott megfelelő szinten oktatnak, s ez a magyarságismeret. Ebből a folsőtagozatosok, a középiskolások, majd a főiskolások, egyetemisták fokról fokra megismernék a magyar nép demográfiai és települési viszonyait, a kárpát-medencei őshonos és a nagyvilágban szétszóratott magyarság országonként oly eltérő jogállását és közigazgatási viszonyait, tárgyi és szellemi néprajzának főbb sajátosságait, anyanyelv használatának és nyelvállapotának ismérveit, nyelvjárási specifikumait, művelődésének helyzetét, identitás-és múlttudatának színvonalát, önszemléletének vonásait, hitéletét, kulturális igényeit és szintjének mutatóit és így tovább. Kezdődhetne másképp is ez a recenzió. Mondjuk, oly módon, hogy szintúgy a nyolcvanas években, amikor a , jobb emberek”, a tehetősebb valutatulajdonosok kezdtek Bécsbe járni vásárolni és Hegyeshalomnál átlépték a határt, vajon közülük hányán tudták, hogy az első ausztriai település, Nickelsdorf - magyar nevén Miklóshalma - az az egykori Moson vármegye községe, s azt, hogy másfélezer polgára közül két tucatnyi a 92
