Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 8. szám - Pomogáts Béla: Korfordulón - Magyar irodalom a huszadik század végén

ideológiákkal kell az „emberi lényeg”, a szabadság és az egyenlőség érvényesülését megalapozniok, aztán a szövevényes elméletekből előbb-utóbb titkosrendőrségek, kényszermunkatáborok, hadseregek és világháborúk lettek: a racionális számítások történelmi folyamatokat indítottak el, amelyek a lehető legképtelenebb irracionalitásokhoz vezettek. Sorra készültek a bájos tanmesék arról, hogy az emberiséget miként lehet jó útra vezérelni, aztán a történelem elolvasta és megvalósította ezeket a történeteket, és az emberiségre rászabadult a legkafkaibb pokol. Az értelem fedezete nélküli racionalizmus, a nekiszabadult utópia, az emberi egyén iránt megvetést tanúsító kollektivizmus és a vérgőzös forradalmiság ragadta magához a történelem irányítását, s most aztán elmondhatjuk: éppencsak hogy túléltük, persze nem mindannyian, ezt az érces trombitaszóval meghirdetett 20. századot.

Voltak pedig próféták, akik időben próbálták óvni az emberiséget mindattól, ami bekövetkezett. Egyetlen ilyenre hivatkozom: Babits Mihályra, aki életének talán legmélyebb pontján, csalódva abban, ami történt, és rettegve attól ami következik, megírta mindmostanáig elhallgatott vagy szidalmazott Magyar költő kilenc- száztizenkilencben című nagy, személyes vallomását, s ebben Éne A: a „Szavak Megtagadásának” korából című versét (későbbi címe: Szíttál-e lassú mérgeket). Ez a költemény azok ellen az erkölcsi és mentális torzulások ellen tiltakozik, amelyeket az első világháború után megnyílt és most (remélhetőleg) lezárult korszak okozott:

Szíttál-e lassú mérgeket, illatok átkait? jaj, rosszabb, aki kába szók mérgéből tudva szítt, melyektől elzsibbad az ész, és megőrül a Tett - ó kárhozott, kiben a Szó először született az ábrándokbahurkoló, álomharanghúzó bíborszínű, tömjénszagú, trombitahangú szó.

Haza... Szabadság... hallod ezt? ó ember! messze fuss, mert ellenséged aki szól, zsarnok és háborús: mert minden édenek neve vad poklokat bűvöl s Kasszandra átkát gúnyosan visszárui veri föl.

Hazánk, harsan, s már durva harc dúlja a drága tájt, s új tusa borzadt oka lesz, ha ki békét kiált.

Eszmét neveznek - és a fold bitókkal folfakad; jövőt - és viszik halni már a gyönge fiúkat; népjavát - s a nép új nyomort lát, újabb szenvedést; emberközösség: pompa-szó, de kerüld mint a kést; szabadság: ez még csábosabb - de vigyázz, ki ne mondd, mert súlyosabb bilincsbe fogsz botolni majd, bolond!

Ó varázs van a szavakon, hogy a Teljesedés fordítva értse mind, s legyen elátkozott vetés, hol a konkolyt arassa az, ki a búzát veti, s szíve melegjén ölyvtojást költsön a gerle ki.

Ember azért, ha jót akarsz, tanácsom megfogadd és köpd ki fogaid közül a véres szavakat, - sőt hogyha érzed, hogy a szó, ez álnok gyütövény, ártatlan is, csírázni kezd lelkednek mezején, égesd föl inkább a mezőt és legyen kételyed tikkadt és izzó, mint a láng száraz mező felett.

62