Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 8. szám - Pomogáts Béla: Korfordulón - Magyar irodalom a huszadik század végén
Pomogáts Béla Korfordulón Magyar irodalom a huszadik század végén 1x1 huszadik század vége) A nagy történelmi korszakok és a naptári rena szerint való évszázadok sohasem fedik pontosan egymást: a 19. század nem 1801-ben kezdődött, hanem 1789-ben, midőn kezdetét vette a nagy francia forradalom, és nem 1900-ban végződött, hanem 1914-ben, midőn kitört az első világháború. Változatos és gyorsan járó évszázad volt, noha nem száz, hanem százhuszonöt esztendőn át tartott: egy korszakos társadalmi átalakulással indult, amely új lehetőségeket nyitott az emberiség előtt, és egy szörnyű világégéssel zárult, amely elemésztette ennek az átalakulásnak a legtöbb eredményét, legalábbis Közép-Európában, amely ettől kezdve a szomszédos nagyhatalmak politikai játéktere, háborúinak színtere és csatlósállamainak övezete lett. Ahogy kitört az első világháború, s ezzel lezárult a 19., kezdetét vette a 20. század, minden bizonnyal az emberiség történetének eddigi legvéresebb korszaka. A világpolitikában, s különösen a Kelet- és Közép-Európában bekövetkezett történelmi átalakulásokkal most azután alighanem ennek az évszázadnak is vége szakadt: eltartott hetvenhat éven át, 1914-től 1990-ig. Kezdetén egy világháború, majd egy véres, egész Európa sorsára igen nagy befolyást gyakorló forradalom: az 1917-es orosz forradalom, (történelmi időben) nem sokkal ezután egy minden korábbinál pusztítóbb háború: a második világháború, ezt követően Európa kettéosztása, a közép-európai kisállamok végzete, aztán négy és fél évtizeddel később teljesen váratlanul és szinte hihetetlenül a szovjet világbirodalom hirtelen és látványos összeomlása: a varsói, budapesti, kelet-berlini, prágai, szófiai, bukaresti átalakulás, amely nemcsak a közép-európai régió, hanem az egész kontinens számára új történelmi korszakot nyitott. A lezárult korszak: a 20. század egy szörnyű és groteszk paradoxon áldozata volt. A felvilágosodás, a jakobinizmus és a 19. századi racionalizmus öntudatos örököseként gazdasági, társadalmi, politikai és kulturális stratégiáit a józan ész számításaira kívánta építeni, s végül is az esztelen alvilági téboly uralmát szabadította el. Katonák számításai előzték meg az első és a második világháborút, a forradalom technikusainak számításai készítették elő az 1917-es forradalmat és később a forradalom nevében vitt véghez embertelenségeket, az ésszerűségre hivatkoztak a tervgazdálkodás, az osztályharc, a világforradalom teoretikusai, akik meg voltak győződve arról, hogy a társadalom jövője ügyében elvégzett számításokat az erőszaknak kell a valóságba átültetnie. Az évszázad véres történetét minduntalan átszövik az utópiák: a forradalomról, a kontinentális vagy világhatalomról, a gazdaság fejlesztéséről, a nemzet és az emberiség jövendőjéről. A jövőbe meredő nagyszakállú filozófusok azon merengtek, hogy milyen elméletekkel, 61
