Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 8. szám - Németh László: Nappali álmok (regényrészletek) - Közzéteszi: Németh Ágnes

(minél kevesebbet, mert a háborút stratégiai fogásokkal nyertük meg), s ennek ellenében kireparáltuk a társadalmukat, s az ostoba ellenségeket boldog szövetségesekké idomítottuk. Fegyverrel összevert és szeretettel összetartott államszövetségek szervezéséért folyt a harc, lojalitásomban még Erdélyt sem vettem el a románoktól s a Felvidéket a csehektől; megelégedtem vele, hogy egész Romániát és egész Csehországot helyezzem magyar fönnhatóság alá. Ezek az államszövetség tervek persze már a háború idejére estek, melyet első pillanattól elveszettnek tekintettem, nem bölcs belátásból, hanem mert a veszteség kétségkívül több teret nyitott honmentő munkámnak, mint a német béke, melyben államszövetségek alakítására bizony nem sok remény nyílt volna. S mivel ekkoriban már a társadalmi igazságtalanságokról is gondolkoztam, s nagybátyám cséplőgépe mellett a mérés ellenőrzésével bíztak meg, a tizedik zsákot, mely a masinásoké volt, mindig jobban megmértem, mint a többit, az új magyar köztársaságban is a tizedik zsák többet nyomott hamarosan a másik kilencnél, s a grófoknak nem sok kedvük telhetett a rendszerváltozásban. Rurális hajlamaim a technika leépítésére ingereltek, s bár magamnak is voltak igen kellemes hadikészülékeim, melyekkel az ellenség túlsúlyát mindig idejében letorkoltam; a gyárvárosokat elég hamar elnéptelenítettem, az én kis birtokomon például szalámitól ruháig mindent magunk állítottunk elő, s a példánkat követő gazdaszövetségek, melyek a grófi birtokok [...], csakhamar oly függetlenekké váltak az egész országtól, hogy igazán csak az időközben megnyílt iskoláknak s a szívükbe oltott állampolgári ösztönnek tulajdonítható, ha mégiscsak befizették az adót az állampénztárba. Az állam ebben a boldog helyzetében csak két dologra költött: hadseregre és kultúrára. A hadsereg nevetségesen kicsiny volt, de képtelenül tökéletes: tigris az elefánttal szemben. A kultúra viszont teljesen decentralizált. A tudósok ugyan a kidobott szerzeteseké) rendházaiban szerzetesi szigorban éltek, tilos volt a nevüket is odajegyezni műveik alá; a költők, színészek, tanítók, diákok, énekesek, zenészek, atléták azonban állandó versenyben tülekedtek az élre, s nem volt ritka dolog, hogy egy kicsi falu dalárdája a járási, megyei verseny után az országost is megnyerte, s a költők olimpiáján egy tanulatlan inasgyerek megszégyenítette a koszorúsokat. Nem mondom, már ekkor is megesett, hogy a gazdálkodó veterán álruhában meg-megjelent egy ilyen költői versenyen, s miután bámulatba ejtette az ünneplőket, elkámforodott, de ekkoriban még nemigen gondoltam rá, hogy lanttal a kezében is lehet hős valaki; annak, aki áldásos munkát akar a társadalomban kifejteni, úgy gondoltam, hatalmába kell kerítenie a társadalmat, s ez az egyszerű alapigazság még elég soká a katonaiskolák felé fordította a tekintetemet.

Abban a korban, amikor más gyermek már lányok után jár, vagy úszóbajnok akar lenni, én még mindig játszottam, s ez a játék annál félelmesebb volt, minél több részelemét szippantotta magába a valóságnak. Nem történhetik-e meg, hogy a léleknek ekkora belső ballasztja végleg leránt bennünket a való élet szintje alá, s az álmaiba belebonyolódott ember, akitől az élet egyre többet kezd követelni, csakhogy e követelményekkel szemben is biztosíthassa titkos, pótolhatatlan gyönyörét, az őrültségbe menekül. Én szerencsére még idejében fölébredtem, de a föl- ébredés nem volt önkéntelen; s talán sohasem sikerül, ha nincs meg bennem a passzív emberek bátorsága: a szakítani tudás. Elképzelhetetlen, hogy egy ilyen álomvilágban, mely messze benyúlik a pubertásba, a szerelem előbb utóbb be ne lopja magát. Korai képzelődéseimben alig szerepeltek nők; fölhalmozódott gyöngédségem a baráté, akivel szívesen sétáltam karonfogva bükkfák közt, a nyári hold alatt, ütközetek előtt is elérzékenyülve csókoltam meg, s midőn sebesülten feküdt a kórházban, éjjel-nappal ott virrasztottam az ágya fölött. Hogy e barát húga aránylag igen későn kapcsolódott barátságunkba, annak családi viszonyainkat