Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 8. szám - Németh László: Nappali álmok (regényrészletek) - Közzéteszi: Németh Ágnes
Németh László Nappali álmok A A. JLz alábbi regénytöredéket egy nagyalakú, fekete vászonkötésű, az ostrom alatt erősen megsérült füzetben találtuk meg férjemmel a hátramaradt írások átnézése során. A füzet első oldalán egy dátum: Felsőgöd 1931 (vagy 1932) március 21., s a következő lapon cím nélkül, már ez az írás kezdődik. A füzet legnagyobb része magyarul, angolul és németül írt olvasónapló (Dilthey, Hume, Kant, Mikola Sándor, Ady, Széchenyi), az utolsó bejegyzések azonban már rádió-témákkal foglalkoznak, azaz feltehetően 1934júliusa után keletkeztek, amikor édesapám már a rádiónál dolgozott. Ez az írás a tíz évvel később megírt életrajzának, a Magam helyettnek első fogalmazványa. A Három világ és az Alom és valóság korszakát tartalmazza, az életrajzi vonatkozások helyett inkább az álmokra helyezve a hangsúlyt. Néhány nyilvánvaló azonosságnál a jegyzetekben feltüntettem, hogy hol fordul elő ugyanaz a téma a Homályból homályba (1977) I. kötetében. A szövegen érezhető, hogy egy fiatalabb ember írta, közelebb van ehhez az álomvilágban élő gyermekhez, ugyanakkor megtalálom már benne felnőttkorom Németh Lászlóját és a némethlászlói gondolatok és tervek forrásvidékét is. A kézirat olvasásakor néhány szóban bizonytalan voltam, ezek mögé kérdőjelet tettem, az olvashatatlan szavak helyét szögletes zárójellel jelöltem. A szövegben kevés javítás van, de ezek valószínűleg nem átolvasás, hanem írás közben keletkeztek, mert néha nincsenek egyeztetve, illetve a kihúzásokat nem helyettesíti megfelelő szó. Ezeket a kihúzásokat - a mondat érthetősége miatt - meghagytam, szögletes zárójelbe téve. Németh Agnes Első könyv A hősköltemények az utolsó száz év alatt csaknem teljesen kipusztultak az irodalomból. Az irodalomtörténészek meg is mondják, miért. Nagyon messze esnek tőlünk azok a korok, melyeknek az éposz a kedvenc műfaja volt; nagyon sok polgáriasuk század tolakodott közénk, s a közönség nem tudja megkülönböztetni többé a lándzsát az alabárdtól, nem hajlandó ezekért az idegen hősökért a maga ismert világából kimozdulni; egy polgári fiatalember sorsa jobban érdekli mint Artur király; az elbeszélésben a maga életkörülményeit akarja viszontlátni, a hőst csak zakóban, s a hőskölteményt csak a regény burkában fogadja el. Nem vitatkozom most ezzel az együgyű magyarázattal, sőt készségesen elismerem, hogy a hősök a mi korunktól általában nagyon távol esnek, bár nem annyira az idő veti Őket messze tőlünk, nem a polgáriasuk századok, mint inkább a modern ember különös önmegtagadása; az, amit talán a gyakorlati érzék álszemérmének lehetne nevezni. Mert ha háromezred év választ is el bennünket Achillestől, s nyolcszáz 30
