Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 7. szám - Vörös János vezérezredes visszaemlékezése moszkvai tárgyalásairól 1944. november 7.-december 7. (Közzéteszi: Markó György)

paganda következtében attól félve, hogy átjövetel esetén nem Németország ellen harcolhatnak, hanem fegyverüktől megfosztva, hadifogságba kerülnek, tartózkodó magatartást tanúsítanak, amit Németország és a sváb származású magyar hadse­regbeli tisztek teljes mérvben ki is használnak. 3. A magyar kormány sürgős megalakítására vonatkozólag a következőket java­solja: a) a Magyar Front, mint a magyar nép akaratát kifejező haladó pártok (szoc[iál]dem[okrata), kisgazda, kommunista) egyesülése a Szovjetunió és szövet­ségesei által, mint a magyar nép vezetésére hivatott párt, mielőbb ismertessék el; b) a Magyar Front úgy alakítsa meg Debrecenben a provizórikus magyar kor­mányt, hogy az összhang a Szövetséges Hatalmak és a magyar kormány közt meg­legyen és a magyar nép érdekei képviselve legyenek; c) a Magyar Front képviselőinek Debrecenbe való szállítása biztosra vehető; d) a jelenlegi román helyzet49 megismétlődésének elkerülése végett célszerű az átmeneti kormányoktól való eltekintés, mert nincs idő kísérletekre, hanem már eleve a Magyar Frontra kellene bízni a kormányalakítást, amely egyedül biztosítja az erőteljes demokratikus irányzatot; e) katona miniszterelnöksége alatt tervezett kormány alakítása elejtendő lenne, annál is inkább, mert az az idő, amire Horthy kormányzó Úr katona miniszterel­nököt óhajtott, már elmúlt és katonát ő is csak átmenetileg akart, így nincs akadá­lya annak, hogy a Magyar Front által egy politikus vezetése alatt már most hosszabb időre szóló provizórikus kormány alakíttassák. Ezért, mint aki a kor­mányzó Úr elgondolásait a legjobban ismeri, ezért a nemzettől, a történelemmel és a kormányzó Úrral szemben a felelősséget vállalja. f) A politikus miniszterelnököt a szovjet katonai hatóságokkal való összeköttetés és együttműködésben a honvédelmi miniszter és a vezérkar főnöke támogatnák, miért is a katona miniszterelnök nélkülözhető lenne. g) A jelenlegi fegyverszüneti küldöttséget a Debrecenben megalakult provizóri­kus kormány megalakulása után azonnal egészítse ki a megfelelő szakközeggel. 4. Meg vagyok róla győződve, hogy javaslata elfogadása esetén rövid időn belül olyan kormány alakulna meg, amely Magyarországon a közös cél s a fasiszta né­metek megsemmisítése érdekében, úgy a Szovjetunió és szövetségeseinek, mint a magyar népnek az érdekeit teljes mértékben képviselné. 5. Hangsúlyozza, hogy Magyarország erőkifejtése szempontjából a kormány megalakulása igen sürgős. 6. Végül megjegyzi, hogy Simonfíy-Tóth Ernő v[ezér]k[ari] őrnagy úr levele a haladó pártok és azok vezetőinek szerepét illetőleg a Malinowski tábornagy úrhoz intézett saját levele50 lényegével azonos, annak folytatása és feltünteti a pártok egyesülését és az egyesült Magyar Front kérelmét, amivel teljesen egyetért. III. Simonffy-Tóth Ernő v[ezér]k[ari] őrnagy, mint a Magyar Frontba tömörült bal­oldali politikai pártok moszkvai képviselője, a következőket közli a Moszkvai Ma­gyar Küldöttséggel és vitéz Vörös János vezérezredessel a magyar Honvéd Vezér­kar főnökével a Magyar Front kormányának megalakítása és az államfő ideiglenes helyettesítésének szabályozása tárgyában: 85

Next

/
Thumbnails
Contents