Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 1. szám - Lengyel András: Gnózis és utópia (A naplóíró Sinkó Ervin)

adott. Hogy vállalta bizonytalanságait, tévelygéseit, kudarcait. Ám maga a gnosztikus létérzékelés is, amely Sinkót is ismét és ismét utópikus vágykonstrukciókra késztette, sem puszta fantazma, érzületi tévedés. Mélyen az emberi létezésben gyökerezik, s a lehetséges emberi magatartások egyik, korokon és földrajzi tereken kersztülívelő, örökké föltámadó, végérvényesen soha ki nem irtható alapformája. Bármily esendő és sebezhető is, veszélyei bármily nagyok is, funkciója van. A jelent tagadva az éltető remény formáit transzcenden- tálja, s közben hozzájárul értékeinek és céljaink újrafogalmazásához, finomításához, egyáltalán: fönnmaradásához. S mint ilyen, írók örök élményanyaga, az intellektuális teremtés kreatív eszköze. Sinkó emberi tragédiája, hogy ezt a mélyen emberi életérzést megfelelő racionális szűrők nélkül, közvetlenül összekapcsolta azzal a létszférával, a politikával, amelynek külön törvényszerűségeit, öntörvényű logikáját igazában nem ismerte. De életérzés, vágy és politika e veszélyes kombinációjában sokakkal osztozott, ám e veszélyek érzékeltetésére — legalább naplója magányában — elsők között vállalkozott. S láthatóvá tette azokat az emberi motivációkat, melyek e veszedelmes politikai konstrukciókká merevedő elképzeléseket emberi energiával töltötték föl. Sinkó tanúságtétele is mutatja, ezekben az utópikus politikai megoldásokban nem valamiféle eredendő gonosz öltött alakot, hanem valóságos emberi szenvedések és vágyak tévútra siklása hozta létre őket.

Fulladásig