Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 7. szám - Bodri Ferenc: Márai Sándor jelenléte a müncheni Új Európában

ben kíván élni. A szellemi fórum, amelyet ennek a követelésnek érdekében megteremtett, egyformán vonzó volt emigráns magyar és híres-neves külföldi írók, politikusok számára is. Az emigráció - minden időben minden emigráció - meghason- lásai között ez a folyóirat volt az a szellemi fórum, ahol szót kapott minden olyan írás, amely ezt a helytállást követelte. Erről beszéltünk utolsó este, a San Diego-i szálloda tetőteraszán. A Csendes-óceán perspektívájában ez a fogalom - „Európa” - másképpen dereng, mint égövekkel arrébb. Sok mindenről szó esett. Például arról, hogy az eltömegesedett világban milyen ritka a szuverén ember, akit az jellemez, hogy soha nem akar több lenni, mint aki. Mert Csonka monográfiáiban ilyen emberekről adott hírt. Most, amikor összerakom emlékeimet a beszélgetésről, megint csak azt gondolom, mint abban a pillanatban, amikor meghallottam váratlan halálának hírét: elment egy ember, aki minden körülmények között helytállott azért, amiben hitt. Csábítások, fenyegetések, semmivel nem törődött, mert nem egyezett bele az igazságtalanságba.

Eulógiát írni mindig nehéz. Arany János, amikor egy nagy halottról emlékezett és ezt írta: „...lerázván ami benne földi / egy éltető eszmévé finomul” - ezoterikusán fogalmazta meg az utókor ítéletét. Mert van úgy, hogy éppen a „földi” az, ami a halálban megnemesedik.

Már sötét volt, amikor váratlanul ezt mondotta: „Apám szabó volt.” Úgy mondotta ezt, mint egy hosszú, személyes számvetés végső következtetését. Emlékeztettem, hogy Goethe apja is szabó volt. Kis ideig hallgatott. Aztán másról beszéltünk.

Új Európa - 1983/1. szám (az utolsó)

50