Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 6. szám - Nyolcvan éve született Szabó Zoltán - Csatári Bálint: Földrajz, költészet, identitás (Gondolatmorzsák Szabó Zoltán emlékének)
Csatári Bálint Földrajz, költészet, identitás (Gondolatmorzsák Szabó Zoltán emlékének) JL napi kutatómunka mellett alig jut időnk arra, hogy szükebb szakmánkból kitekintsünk, s kövessük az olyan elődöket, mint amilyen Szabó Zoltán is volt. Pedig milyen nagyszerű gondolatokat fogalmaz meg Szerelmes földrajza második (külföldi) kiadásának előszavában, amikor azt írja: „Úgy kellett éreznem, hogy a haza földrajzi értelme valahogy inkább állja az időt, s emberektől, koroktól, változásoktól és katasztrófáktól függetlenebb, mint a haza történelmi értelme, melyet különböző korok fiai hajlamaik szerint magyarázhatnak”. Hogyan lehetne tehát ma hazánk földrajzi értelmét a kornak megfelelően megadni? Hová fordulhatunk, s mit találunk? Én is hajlok arra, amit Szabó Zoltán ír: „ . . . nincs más bizonyosság, mint a tájé, a hegyeké, a folyóké. Eszmék, jelszavak, berendezések, igazságosak vagy igazságtalanok . . . csak úgy úsznak el a változtathatatlan és biztonságosan állandó táj fölött, mint folyók, síkok és hegyek felett a felhők. Magosabban járnak, mint ők feküsznek; fölöttük vannak, de elmúlnak fölülük. A hegyek és a földek azonban megmaradnak”. Valóban így van? Ha körülnézünk a Kárpát-medence ma ismét fortyogó katlanában, aligha vitatható, hogy igen. Fix pontokat keresünk, állandóságért, nyugalomért áhítozunk: mindhiába. Közben azért a tájaink, a hegyeink, s folyóink is alaposan megváltoznak. Szükebb szakmám, a honi geográfia is keresi helyét. Szeretne előremenekülni, a kutatók talán újra intellektuális örömet keresnek munkájukban. Úgy tűnik, mindenkinek elege van a gyakorlat által felvetett — tudományos hozadékot csak másod- vagy harmadlagosan eredményező — kérdések megválaszolásából. Vajon lesz-e módunk, hogy „belülről” fogalmazzunk meg olyan új problémákat — a nemzetközi tudmányos élet folyamával egybeesőén —, amelyekre vonatkozóan felkeltve a messzebb látó társadalmi érdeklődést haladhassunk ezen irányok felé. Azt hiszem, valamennyiünk nagy álma ez. A jelenleg folyó nagy átalakulásnak ilyen kísérletező kérdése lehet az identitástudat földrajzi aspektusainak a vizsgálata. A modern földrajzi gondolat fejlődésének — a nemzetközi szakirodalomban mintegy egy évtizede — témája ez a probléma. BUTTIMER és JEANS vetették meg az alapjait. 1979-ben abból kiindulva — hogy a regionális földrajz a földrajzi diszciplína koronája — jelentik ki: „a földrajzi tudás rögzíti, elemzi, s raktározza mindazokat az információkat, amelyek a környezeti feltételek (mind természeti, mind társadalmi értelmében véve) térbeli eloszlására és felhasználhatóságára vonatkoznak, s végső soron a társadalmi élet reprodukciójának az alapját képezik. HARVEY ehhez azt teszi hozzá, hogy minden társadalom, annak minden osztálya és csoportja rendelkezik egy saját földrajzi tudással, mellyel a saját területén, a számára fontos értékek térbeli elrendeződését vizsgálja, s azt — s ez számunkra talán a legfontosabb —, hogy hogyan tudja ezeket az értékeket a saját célja szerint felhasználni. Ez a földrajzi szemlélet az, amelynek evolúciós fejlődését ma már alapjaiban fenyegeti 89
