Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 6. szám - Tornai József: A menekülő (regényrészlet)
Tornai József A menekülő Augusztus nappali sötétsége F A vlő-70 este még örült, hogy Cs.-vel, a költővel találkozik másnap reggel. Csakhogy semmi sem úgy történt, ahogy képzelte. Sápadt, lehajtott fejjel üldögélt a belváros egyik legforgalmasabb kávéházában. Nem tudta még, mint jelent számára, számukra, amit a rádió hajnalban bemondott. Csöndesen szégyenkezett és dühöngött magában a kávéjához alig nyúlva. Cs. a szokásos közvetlenségével és nyílt mosolyával jött: sejtelme sem volt róla, mi történt az éjjel. De bármennyire megdöbbentették Farádi Szabó hírei, nem vesztette el híres cselekvőkedvét: fölhívta az írószövetség elnökét. Farádi Szabó jól hallotta, mikor azt kérdezte: „Most akkor mondd meg, mit tegyen ebben a helyzetben egy fiatal magyar író?” A válasz nem lehetett valami szívvidító, mert a kagyló hamarosan a helyére került: „Azt ajánlotta, ne tegyünk semmit, várjunk nyugodtan. Mi pedig teszünk valamit!” Délután már egy budai eszpresszó teraszán szervezték a tüntetést. Bevontak még két másik írót, E.-t és Gy.-t is. Az volt a tervük, hogy néhány egészen közismert személyiséget rábeszélnek: vegyenek velük együtt részt egy tüntetésen a belváros legföltűnőbb terén. A legtekintélyesebb vigye az egyszerű táblát azzal a fölirattal: Szabadságot Csehszlovákiának! Elképzelésük szerint a tüntetőket pillanatok alatt rabomobilba gyömöszöli a rohamrendőrség. De ami megtörténik, azt nem lehet többé meg nem történtté tenni: bebizonyosodik, hogy van egy másik Magyarország is. Nem is beszélve arról, hogy a kihallgatáson kiderül: négyük kivételével csupa Kossuth-díjassal gyűlt meg a bajuk. Ráadásul belföldön sem lehet elhallgatni a tiltakozás tényét. Azon a téren sokan járnak. Hátra volt még a számításba vett nagy kortársak meggyőzése. Fölosztották egymás közt a-neveiket. Amikor már mindnyájuknál jártak, összegezték tapasztalataikat. Farádi Szabó a bajuszos, szenvedő tekintetű költőnél tett kísérletet. Szavaira a bajusz megremegett a keservesen megvonagló száj fölött, s Pista csak ennyit hallott: „Meg se hallottam, amit mondtál! Meg se hallottam! Felejtsd el te is, felejtsétek el mindnyájan ezt az őrültséget! Nem értitek, hogy végre, amikor nincs ÁVÓ, ti megint a nyakunkra hoznátok?!” Félkegyelműnek kijáró szánakozással nézett Farádi Szabóra a főszerkesztői szoba asztala mögül. A csizmás, fehéringes népvezérhez Cs.-vel és Gy.-vel együtt mentek el. A kocsi a sárgabarackfás kert előtt állt meg. Nevetve, széles karlejtésekkel fogadta őket az őszülő hajú politikus. Leültek a kerti székekre a kerek asztal mellé: délelőtt járta és semmiféle aggodalmat nem árult el a fejükre tüzet ontó nap. 5
