Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 5. szám - Metaforák helyzetünkre - Kéri László: Hol tartunk?
Kéri László Hol tartunk? TJ .ML -Ä.0I tartunk az előző rendszer eltüntetésének folyamatában? Meddig jutottunk az újabb berendezkedés alapvető viszonyainak kiépítésében? Úgyszólván mindenkinek megvan a maga variánsa e két alapkérdés megválaszolására. Az is természetesnek tartható, hogy a válaszok szükségképpen kötődnek a válaszadó mindennapi helyzetéhez. Az össze- omlási, valamint a kiépülési folyamatokat ugyanis egymástól nagyon eltérő feltételek közepette éljük meg mindannyian. Vannak közöttünk vesztesek éppúgy, mint nyertesek, de még inkább csalódottak. S meg sem lehet becsülni igazán azoknak a számát, akiket mindezen változásoknak csak a közvetett hatásaival találkoznak; de az is meglehet, hogy éppen ez a legfontosabb, tudniillik végre zavartalanul, mindenféle külső beavatkozások nélkül szabadon tevékenykedhetnek. A „hol tartunk”-kérdésre adandó válasz már csak azért sem egyszerű, mert igen nagy különbségek tapasztalhatóak a társadalom egyes létszférái között abból a szempontból, hogy milyen mélységben hatották át ezeket a változások. Másrészt azért sem könnyű válaszolni, mert történelmi tapasztalataink alapján jól tudhatjuk, hogy éppenséggel azt a kort a legnehezebb megítélni, amelyet az ember a napi ellentmondásaival egyidejűleg él meg. (Involvációnak hívják azt az ősi szociálpszichológiai törvényszerűséget, mely arra figyelmeztet, hogy az ember legkevésbé képes rálátni önnön helyzetére, amikor maga is tevékeny részese a helyzet alakulásának. Bizonyos fokig valamennyien ennek az involvációnak az „áldozatai” vagyunk olyankor, amikor saját mindennapjainkat kívánnánk kívülről szemügyre venni.) A társadalom egyes nagyobb alrendszereivel kapcsolatosan némileg megrajzolhatunk olyan elnagyolt képeket, amelyek — ha másra nem — arra mindenképpen alkalmasak lehetnek, hogy a lényegbevágó különbségeket érzékelni és érzékeltetni lehessen. Mindenki által tudottan és láthatóan a legnagyobb változások a politikai-hatalmi szférában zajlottak le. Az elmúlt három év során nemcsak hazánkban, hanem az egész régióban összeomlott az a szisztéma, amely nagyon is politikai alapokon, elképzeléseken nyugodva épült ki annak idején. A korábbi hatalmi berendezkedés romjain föltápászkodott új rendszerek azonban számos ponton törékenynek bizonyulnak. Lengyelországtól Bulgáriáig látható, hogy az első felbuzdulások nyomán megalakult — konszenzusos — berendezkedés nem nagyon képes sem ellenállni, sem pedig intézni a robbanásszerű társadalmi feszültségek következményeit. (Miután e sorok írójának foglalkozása a politikai viszonyok szakszerű elemzéséből adódik, ezért az írás nagyobbik felében majd éppenséggel a politikai viszonyok átalakulásában lemérhető változások elemzésére fordítjuk leginkább figyelmünket.) A gazdálkodás világának elemzése nyomán is meglehetősen ellentmondásos kép tárul szemünk elé. Egyidejűleg látszanak ugyanis a hihetetlen méretű változás nyomai — de legalább ilyen jelentőségűnek tűnnek a korábbi szisztéma gazdasági örökségének kényszerű viseléséből adódó terhek és fenyegetések. Részint senki által nem vitatható módon Magyarország — miként az egész régió is — egyértelműen a piacgazdálkodás felé vette irányát és valamennyi lehetséges vitorláját megpróbálta a modern világgazdaság széljárásának fő irányába állítani. Ugyanakkor azt is érzékelnünk kell, hogy e látványos fordulat Magyarország esetében inkább csak ideológiailag tekinthető gyökeres változásnak — szemben a többi kelet-európai ország gazdasági helyzetével. 62
