Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 5. szám - Metaforák helyzetünkre - Salamon Konrád: Mi ez?

utat nyitott a különböző diktatúráknak (bolsevizmus, fasizmus, nemzetiszocializmus), amelyek sikerrel hitették el az akkor is az életkörülményeik romlása miatt elégedetlen tömegekkel, hogy az ő határozott cselekvést ígérő programjuk hozza meg a gyors megoldást. S a nélkülöző emberek különösen hajlamosak arra, hogy a legcsábítóbb ígéretek hangoztatóit támogassák. Ráadásul mindebben az volt az igazán ördögi, hogy ezek a diktatórikus rendszerek hatalomra jutásuk után sikereket tudtak felmutatni, látszólag bizonyítva, hogy hatékonyabban tudják felszámolni a válságot, mint a „tehetetlen demokráciák”. Ezt azzal érték el, hogy „helyreállították a rendet”, kiközösítették a társadalom vagyonos csoportjait (a bolsevikok osztályalapon, a nácik faji alapon), s a tőlük elvett javak egy részét szétosztották a rászorulók között; elvett házaikba beköltöztették a hajléktalanokat stb. Ezeket az intézkedéseket valóban gyors javulásként élte meg a nélkülöző társadalom, kapva hozzá megfelelő lelkiismeret-nyugtatást is, miszerint csak a rablott javakat vették vissza az érdemtelen gazdagoktól, tehát ami történt, az jogos és igazságos. Ugyanakkor a kisemmizetteket munkatáborokba hurcolták, s rabszolgamunkájukkal megvalósítottak olyan alapozó beruházásokat, amelyekre egyébként nem lett volna anyagi fedezet.

A „demokratikus nyavalygásokat” félresöprő, kemény kézzel elért „eredmények” remélhetően ma már nem vonzóak, de a nagyobb határozottságot és rendet követelőket nem árt minderre figyelmeztetni, annál is inkább, mert a tehetetlennek, körülményesnek csúfolt demokráciával szemben könnyű felheccelni az egyébként jogosan elégedetlenkedő és sorsuk javulását követelő embereket. Ezért fokozott felelősség terheli mindazokat (politikusok, újságírók), akiknek szerepük van a közhangulat formálásában.

Ez nem azt jelenti, hogy a demokratikus intézményeket nem lehet bírálni, de jelenti, hogy baj van a bírálat stílusával és mértékével. Mert mindezeknek köszönhetően is megingott a bizalom a demokratikus intézményekben. Itt felvetődik az a kérdés is, hogy miért alakult így a kormány és a sajtó nagyobbik részének viszonya? A válasz egyszerű: Mert az újságírók zöme az SZDSZ—Fidesz képviselte irányzathoz áll közelebb, az ő választási győzelmüket kívánta, leplezetlen csalódással fogadva az MDF győzelmét, s nyomban elkezdte hergelni a társadalmat, hogy most valamiféle jobboldali, kereszténynemzeti kurzusnak a restaurációja fog következni.

A félreértések és félremagyarázások könnyen burjánozhattak, hisz az egyes tisztázatlan fogalmakon is mindenki mást értett, a zavart kelteni akarók pedig nem törekedtek a tisztázásra. Ráadásul a sebtében alakult pártoknak nem maradt elég idejük arculatuk kimunkálására, amelynek kényszerű hiányát harcias magatartással igyekeztek feledtetni. Mindez csak kölcsönös félreértésekhez és félremagyarázásokhoz vezethetett. Napjainkban viszont ideje lenne már, hogy valamennyi párt levesse a választási küzdelem során kény- szerűségből felvett harcias stílusát.

A legnagyobb jelentősége azonban annak lenne, ha a szembenálló felek valóban arról vitatkoznának, ami miatt egymás ellenfelei, s nem találnának ki ehelyett a másikról mindenféle ijesztő dolgokat. Többször elmondtam már, hogy Magyarországon a népi— urbánus ellentét nem szerencsétlen félreértés, hanem a történelmi előzményekből következően kialakult kétféle modernizációs irányzat. Törvényszerű tehát, hogy napjaink politikai tagolódása mindenekelőtt e törésvonal mentén jött létre, s a két meghatározó irányzat közti különbség az MDF, illetve az SZDSZ ellentétében feszül. Mindkét párt (és szövetségesei) az ország korszerűsítését akarja, de amíg az egyik irányzat azt mondja, hogy a korszerűsítés sikere érdekében minél több régi dolgot el kell vetni, addig a másik azzal érvel, hogy a nemzeti eszmények és hagyományok figyelembevétele nélkül eleve nem sikerülhet semmiféle korszerűsítés. A két irányzat közti vita feladata épp az lenne, hogy a kérdésban a helyes arányt megtaláljuk, nem pedig az eltorzított és felnagyított részleteken való kérődzés.

Mi ez? — hangzott a feltett kérdés. Ez a magyar dicsőséges forradalom — válaszoltam, mely csak akkor lehet sikeres, ha helyreáll a társadalom bizalma demokratikus intézményeiben. Ez mindenekelőtt azzal érhető el, hogy:

60