Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 4. szám - Bártfai Szabó László: Újjászülető történetírás (Szakály Sándor: Hadsereg, politika, társadalom)
amikor a katonai vezetés „csúcsát” képviselő személyekről véleményt, bírálatot mond egyes konkrét, döntő események kapcsán (pl. az 1944. okt. 15-i „kiugrási” kísérlet), e tekintetben néha tévesen általánosít. Egyes esetekben követi az általa is elítélt „politikai indíttatású” szemlélet elmarasztaló szólamait. Ebben nyilván közrejátszott az, hogy a cikket még 1983-ban írta. E néhány, akkor még kellően át nem gondolt „ítélete” nem csökkenti tudományos megalapozottságú munkájátnak feltáró és kimagasló értékét, mely 5 évi levéltári és egyéb kutatásainak eredménye. Vita Nemeskürty Istvánnal Ismeretes (nem ok nélkül) Nemeskürty István 1972-ben a Magvető Kiadónál megjelent „Requiem egy hadseregért” c. könyve. Ennek néhány katonai, politikai és társadalmi vonatkozású, téves, tudománytalan, sőt kifejezetten rosszindulatú és becsmérlő állítását cáfolja Szakály Sándor. Ezeknek felsorolására itt nem térhetek ki (hosszú lenne), csak annyit kell hozzáfűznöm, hogy Szakály Sándor minden megalapozott cáfolatán kívül, cáfolnia kellett volna Nemeskürty olyan, a Donnál harcolni kényszerült katonák becsületét sértő kitételeit is, melyekkel kétségbe vonta azok magasztos katonaerényeit, valamiféle középkori „zsoldosokká”, szívüket, lelkűket vesztett „gyászmagyarokká” degradálva őket. Ezt nem menti néhány általánosító, tisztességes szándékú mondata. Miféle „„requiem” az, mely — többek között — tagadja, hogy a háborúban elesett katonákat hősi halottként tisztelhesse az utókor. Az első requiem azokért a katonákért csak 48 év múltán, 1991. január 12-én hangzott el a budavári Mátyás-templomban! Szakály Sándor joggal vitázott Nemeskürty Istvánnal. Mi, akik ott voltunk és akik feleltünk katonáink életéért, nem vitázunk. Mi elítéljük a katonabecsületet támadó és sértő megnyilatkozásokat! Stomm Marcel és a „magyar légió” Tekintettel arra, hogy pár hónapja megjelent Stomm Marcel altábornagy, a doni 2. magyar hadsereg III. hadtestparancsnokának emlékirata, azt gondolom, szükségtelen részletezni Szakály Sándor összefoglaló cikkét. Csak annyit említek meg, hogy írása más oldalról világítja meg a tragikus sorsú — nemrég rehabilitált — altábornagy életútját, hadtestének doni harcait, a végzetes kihatású (katonailag elfogadhatatlan!), ún. „búcsúparancs” katonai és lélektani kiadási körülményeit, a hadifogság eseményeit, utóbbiak keretében a „magyar légióra” vonatkozó huzavonát. Itt is meg kell jegyeznem, nem tudok egyetérteni a szerzővel, amikor a témához kapcsolva általánosítva „ítélkezik” a honvéd tisztikar egésze felett. A háború utolsó évének tárgyilagos, részletes történelme teljes egészében még megírásra vár. A katonai ellenállási mozgalom Magyarországon a második világháború éveiben. Egyes, már említett írásokhoz is kapcsolódó hősies, de végül is tragikus kimenetelű katonai ellenállási mozgalom szervezőivel, személyeivel, az események felsorolásával, azok értékelésével a szerző írásának megjelenése (1987) óta számos feldolgozás, beszámoló, memoár foglalkozott. Szakály Sándor azonban ebben is fontos, a mozgalom lehetőségeit is behatároló tényre mutat rá. Bizonyos, hogy ez a témakör további tárgyilagos, tudományos vizsgálatokat és kutatásokat igényel. Ennek során az igazságnak megfelelően olyan politikai és katonai személyek ellenállási tevékenységét is fel kell dolgozni, akiknek áldozatos és kitartó, csakis a nemzet érdekét szolgáló munkájáról eddig szó nem esett, vagy munkásságuk jelentőségét tudatosan elhallgatták vagy meghamisították. Valójában a második világháború kitörésétől kezdve már legfelső szinten megkezdődött a háborúellenes mozgalom (minden külső látszat ellenére), és ez egyre fokozódott. A fiatal történész generáció feladata lesz a „komplex feltárás”, hogy a tudatos bel- és külföldi rágalmakkal szemben bebizonyosodjék: Magyar- ország nem belépni, hanem — kezdettől fogva — kimaradni akart a háborúból. Hogy ez nem történhetett meg, az elsődlegesen nem a nemzeti Magyarország társadalmának és vezetőinek a bűne. Katonai múltunkról a jelenből. (Hozzászólás) A kötet zárófejezete mintegy összefoglalása a szerző előző írásainak, pontosabban azok szellemének, szemléletének. „A jelenből vizsgálja a múltat”, ami azt jelenti, hogy visszanéz (1986- ban) egészen 1919-ig, közben vizsgálja mindannak, elsősorban katonai, de politikai és társadalmi vonatkozásait is, amiről előző kilenc írásában szólt. Rámutat a következményekre, megpendítve azt is, miképpen „adja vissza a magyar katona becsületét és méltóságát”, vagy miképpen tartja fontosnak a nemzet léte szempontjából a „történelmi tudatot” egyik-másik történész, szembefordulva korábbi önmagával. . . Azt hiszem, a kötet utolsó soraiból kiemelt idézet kifejezi az elmondottak lényegét: „ ... nemzeti múltunkról, katonai hagyományainkról 94
