Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 4. szám - Csáky Lajos: A szentimentális esernyő története (Petri Ildikó grafikái elé)
A szentimentális esernyő története Petri Ildikó grafikái elé ■Á- -A Kecskeméten élő Petri Ildikó több mint egy évtizede kiállító művész. Nem tartozik az agyondicsért, reflektorfényben élő alkotók közé. Bár rendszeresen résztvevője a megyei, alkalmanként az országos seregszemléknek, művészete sem nem „elég” avantgárd, sem nem „elég” konzervatív, hogy a sarkítottan fogalmazó műkritika számára „elég” bosszantó legyen. Alkalmazott motívumainak, előadásmódjának bizonyos vonásait a felületes szemlélő könnyen Kalmárné Horóczi Margit világával azonosítja. Még ha így lenne is, nem lenne sértő Petri Ildikóra nézve. Bár a gondosabb elemzés az időnkénti formai hasonlóság, vagy a mindkét alkotónál fellelhető lírai alaphang közel hozza egymáshoz a kétféle művészi világot. Számomra sokkal inkább a grafika egyik nagy öregje, Gross Arnold képi világával rokon Petrié, semmint Kalmárné Horóczi Margitéval. Végső soron Petri ki tudott magának alakítani egy olyan világot, amely hasonlóság ide vagy oda, önálló karakterű és egyéni mondanivalójú alkotóvá teszi. Petri Ildikó a késve született sorsú emberek világát idézi saját élményként. Mintha a századforduló békebeli világában töltötte volna „gyermekkorát”. Plüssfotelek és kanapék, szalagok és pántlikák, csipkefüggönyök, nagy tollas kalapok között. Fodros napernyők a délutáni sétákon, birsalmaillat a dédiknél vasárnap, illatos teák és aprósütemények emléke. A megözvegyült tánti madaras kalitkájával bíbelődik, az öreg szekrényből előbukkanó molyrágta ifjúság biedermeier emlékfoszlányai. Legyező mögé rejtett érzelmek, hanyag eleganciával körbefonódó boák melegítik a gyengédségre vágyó didergő lelket. Levendulaillat mindenütt. A kislány a kert végében csendesen pityereg, nagy masniját igazgatva. Elbújt. Hátha keresik a „kis elveszettet.” Elszaladt az idő. A történelem, a sétabotjára támaszkodva, lassan, öregesen elsétált mellette. Már a tan tik is elmentek, már a temetőkapu ajtaját sem nyitják ki, csak ünnepkor, s a madaras kalitka ajtajai is rég nyitva. A kertben már ősz van, fázósan süt a nap. Még. A kislány még mindig ott van a kert végében, a masnija lett talán kisebb és gyűröttebb. Csak a nagy ház felől nem jöttek még a kedves hangok. Már az ebéd illatát sem lehet érezni. Már a könnyek is elfogytak. Már csak a várakozás maradt meg csöpp lelkében. Egy halk sóhaj, egy „ ... hátha mégis ...”, egy „talán ...” Petri Ildikó képteremtő fantáziája a hétköznapi tárgyakból épít önálló kifejező erejű képi világot. Épp a személyesség révén válik hitelesen megformálttá grafikai nyelvezete. A mütyürök lírai báját veszi észre, s emeli a képi érdekesség szintjére. így lesz Petri Ildikó a legyező, a masni-, a lepke-, a toll-, a levél-, az esernyő-, a sétabot-, a kalapmotívumok csendes poétájává. Csáky Lajos 80
