Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 4. szám - Európa arcáról álmodom - Zelei Miklós: Mosdás holnapi hóban

leveleként” emlegeti az esti eligazításokon a nagytanulóban vagy a kollégiumi rádióban ébresztő után, amit a szobánkban hallgattunk, a szobákat pedig a mezőgazdaság nagyüzemi átszervezésének tiszteletére szövetkezeteknek nevezzük: „A közösségi társadalomban közösségi emberré kell válnotok! Drága levelében Kádár elvtárs is ezt kérte tőlünk! A kapitalizmusban kíméletlenül egoisták az emberek. Az angol nyelvben például külön betű szolgál az én jelölésére. A mérhetetlen önzést jelöli az a betű! Ti nem lehettek önzőek, drága fiaim! Érzékeljétek a jövőt, ti nem az ént, hanem a közösséget kell, hogy első helyre tegyétek! Tőletek áldozatokat követel a szocializmus. Szívetekben, drága fiaim, a közösség jelölésére használjatok külön betűket! Az én szívemben izzanak a közösség betűi.”

Az önképzőkörben a szocializmus állásáról vitatkozunk. Kiválasztódik egy szűkebb társaság, akik már a Mao küldte figyelmeztetést értelmezzük: a szocializmusból a kommunizmusba véres átmenet vihet. Mit tegyünk, hogy ez ne történjen meg? És ellenállók vagyunk, csak ezt még nem tudja senki.

Szép pesti lányok járnak be, és olyan Ady-verseket mondanak, amikre korábban senki nem irányította rá a figyelmünket: „Olajfa erdőn, hímes réten / Merengve várok, mindhiába ... / Ölelni készen, csókra vágyva, / Szomjas szívvel itt kell epednem . . . / Nem jön, nem jön az én szerelmem”. (Azuba)

Mit kell mondani ezeknek a szép, piperéit lányoknak? Újabb munkásra gyújtok. Szülői engedéllyel dohányozhatunk.

Önképzés után még ki lehet menni tíz-tizenöt percre. A Puskin utca sarkán az ápolónő- képző kokszának ablakaiból sziszegnek a bulák, izzik a sötétben a cigarettájuk, mit kéne tennünk, hogy véres átmenet helyett békésen jusson győzelemre a kommunizmus? Gyanútlan járókelő a Kálvin tér felé a bezárt imbisz maszatos kirakatának fényében. A Bástya utcánál visszafordulok.

Tavaszra van már barátom, Péter. Ő is elsős. És budapesti. Van kihez kijárni. A Mária Valéria nyomortelep helyén laknak, a József Attila lakótelepen. („A lakástermelés fokozása. Minden családnak egy nemzetközi felszereltségű otthon.”)

Pesti lakást először Péteréknél látok. Kétszobás, étkezős korapanel. A szebb napokon a szomszéd erkélyen egy lány, amikor nincs náluk otthon senki, zsebkendőkből kísérletezi magának az első bikinit, s tőlünk kérdezgeti, jó-e már?

Péter apja külkeres, a mamája a rádióban a német adással van elfoglalva. A nagyobb gyerek emiatt kényszerül externátusba, a kisebbik napközibe. A szekrényben konyak, amit a regényben isznak. Egy nagy fiókból előkerülnek a családi képek és egy igazolvány, Trázsi Györgyné névre, Péter anyjának fiatalkori képével. „Ezzel bújkált a háború alatt, mint menekült erdélyi parasztasszony.” Később Sanyi bácsi mesél fiatal koráról, hogy milyen jól lehetett csókolózni a pályaudvari menetrendállványok hatalmas lapjai közé simulva. Utána a munkaszolgálat. Derűsen beszél róla, mint valami sportteljesítményről. Mennyi mindent meg tud csinálni az ember, s egyre többet bír, ha állandó edzésben tartják. De attól kezdve, ha együtt voltunk Péterrel, nekem hosszú ideig mindig bekattant: a mamájának bujkálnia kellett, az apja munkaszolgálatos volt, „miattunk”.

Hatalmas esemény az ünnepi könyvhét, tavaszról-tavaszra a szocialista kultúra színe- java terül a könyvsátrak asztalán az olvasó elé. 1964 — az első budapesti könyvhetem. Sátortól-sátorig barangolunk Péterrel, megbámuljuk az igazi írókat, a fiatal nőket, amint sort állnak dedikációért. Nem merek beállni egyik sorba se, félek, hátha kérdez valamit az író, és nem tudok felelni rá. Honnan tudná, hogy az iskolatáskámban ott egy spirálfüzet, benne a bizonyíték, író vagyok én is. Csak nézem őket, és arra gondolok, egy célért küzdünk, hogy „a népnek jobb legyen”.

Megveszem Cseres Tibortól is a Hideg napokat. „Ő nagyon jó író” — mondja a sátras lány, aki sajnos öregebb nálam.

Egy új könyv. Elvenni a bolt polcáról, kifizetni a tulajdonképpen megfizethetetlent, a szellemet, még töretlenek, illatosak a lapok, árad belőlük a szép munka levegője, a tenyérre helyezve érezni a szavak, a mondatok súlyát; szöveg és nehézségi erő különös viszonyát. Mekkora idő, emberi ténykedés, küzdelmes agy- és szívmunka összegződik a hozzám

50