Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 4. szám - Európa arcáról álmodom - Füzi László: A peremvidék tudósa (Gáll Ernő köszöntése - 75. születésnapján)
hogy képzőművészet, színház, irodalomelmélet, etika, filozófia, szociológia, történettudomány, szépirodalom, műszaki tudományok szerepeltek egymás mellett a lap hasábjain. Ennek során alakult ki — Fábián Ernő kifejezését használva — a „megmaradás műveltség- modellje”, majd pedig — ismét csak Sütő András munkáira reagálva — a sajátosság méltóságának felfogása — mint Gáli Ernő teóriája. Ezt értelmezve mondotta Páll Árpádnak: „Az identitáshoz való ragaszkodásban az rejlik benne, hogy a külvilág ismerje el, tartsa tiszteletben személyiségem egyedi jellegét, ne alázzon meg sajátos tulajdonságaim semmibevevésével vagy azok megcsonkításával. Ilyen értelemben respektálja tehát méltóságomat, amely nem valaminő rang vagy cím, hanem létem elidegeníthetetlen tartozéka.” Ez a követelmény nemcsak az egyénre, hanem a közösségre is vonatkozik. Maradva még mindig a tétel értelmezésénél: . a szóban forgó tézis távolról sem a fennálló viszonyok apológiáját jelenti, .. . hanem lényegét tekintve kritikai fogantatású, és a »keil« jegyében a »fölemelt fő tartását« posztulálja. Közeli rokonságban van Sütő András több drámájának (Egy lócsiszár virágvasárnapja, Káin és Ábel) koncepciójával. Sütőt ugyanis — egy interjú tanítása szerint — a fejtartásban, az évmilliók alatt kiegyenesedett emberi gerinc tartásformájában kifejeződő ethosz behatóan és szenvedélyesen foglalkoztatta”. Korunk-szerkesztőként Gáli Ernő olyan hagyományt teremtett, amelyet félre lehetett söpörni — 1984 és 1989 között —, de építeni is lehetett rá. A figyelmes olvasó számos elem, összetevő felbukkanását figyelheti meg az immáron Kántor Lajos szerkesztette újabb folyamban. S ha a lapszerkesztő Gáli Ernőnél az adott korszak lehetőségeinek felismerését figyeltem meg, ugyanezt kell mondanom a tudósról is. Az elsők között írt az etnikai reneszánsz kialakulásáról, az identitásproblémák előtérbe kerüléséről, a tudomány új felelősségéről, és a tudományos eredményekkel való visszaélés veszélyeiről. Szerkesztőként és tudósként is kulcskifejezése az etnosz és ethosz, a fogalmak fedte tartalmak tisztázása alighanem az újabb körülmények között sem kerülhető meg. Mindezek után talán nem meglepő, ha azt mondom, hogy Gáli Ernő példájában a saját korához kötődő tudós és szerkesztő ragadott meg. S ha már saját élményem elemzésére vállalkoztam ebben a rövid, köszöntőnek szánt írásban, hadd mondjam még el, hogy a tudós és szerkesztő példája mellett számon tartom az ember példáját is: az emberét, aki szereti a vitát, de elvárja és megköveteli a tisztes vita feltételeit is. Kívánom a most hetvenöt esztendős Professzor Úrnak, hogy sokáig legyen része ebben. Fűzi László 35
