Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 4. szám - Visky András: Európa arcáról álmodom, Virrad, megvirrad, Kikelsz a folyómederből (versek)
Vi sky András Európa arcáról álmodom riaszt a tömbház zenéje, kedvesem, védtelen vagyok a minden oldalról támadó hangokkal szemben, a falak, a vízvezetékek nyelvét nem ismerem, a ház mellkasából fölszakadó hörgéseket, harokolásokat, mintha a világ teremtésétől fáradt volna el valaki s mostmár átaludni kíván egy-két sötétebb századot, hol vagy kedvesem, valamennyi koppanás után száraz torokkal tépem fel az ajtót, mintha a havat vernéd le magadról, hogy kibontakozz a télből és elhozz egy újabb évszakot nekem, európa havas arcáról álmodom, az utak mentén álldogáló fehér köpenyes fákról, s az írógép testéből előre szegett fejjel kiemelkedő betűkről, amint a szárnyalás ősi mozdulataival magasba törnek majd visszahanyatlanak és itthagyják törődött ragyogó arcaik az asztalon Virrad, megvirrad azt hittem, virrad, megvirrad, azt hittem, pedig csak az erkély éjbe meredő szegélyén elterülő hó ragyogása ébresztget, csendesen alszol mellettem, mint egy sirály, mint aki naponta látja a tengert s a vízből hidegen és sósán felmerülő napot, a látóhatár mögé lebukó vitorlásokat, mint aki annyi kéznek érezte melegét, beledermedését annyi arcnak a messzeségébe és attól olyan könnyű és fehér és kék és tiszta, azt hittem, virrad, megvirrad, pedig csak hó födi be a házat, pelyhek összepréselődött arca az ablaküvegen, elnyomott orrok és ajkak és sejtelmesen koccanó fogak, szelek hátán levelek, madarak, alszol mellettem, álmatlanul álmaidba kívánkozom mielőtt még
