Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 4. szám - Horváth Péter: Színház a magasban (regényrészlet)
— Ha mellém akar feküdni, nem lehet hideg a lába. Mit néz? Szólhatott volna hamarabb is? Igen — biccentett az öregasszony. — Örülhet. — Attól tartok, nem egészen . . . — Ne közeledjen! Mit képzel rólam, vén kujon? Menjen aludni! Álmában talán a magáé leszek. Széppataki úr kiszédelgett a konyhából. — Na cseszd meg! — vihogott a hang a rosszabbik fülében. — Gratulálok, vőlegény! — Reggelre elfelejti! — bizakodott a portás. — Tudod, hogy agy ere van! — Megroggyanó lábbal botorkált le a terasz sötét lépcsején. Kopecsniné homályos szemmel nézett utána. — Ki ne törje a nyakát nekem! — Felkattintotta a kinti villanyt. Felriadt szúnyogok hada röppent a távolodó Széppataki úr után. — Holnap tojást sütök magának! Vigyázzon a küszöbön! — Megvárta, amíg a lakó biztonságban eléri a vályogházat, eloltotta a villanyt, tapogatózva botorkált be a szobába. Lehámozta magáról a selyempongyolát, bebújt az ágyba. — Remélem — motyogta —, megérjük azt a holnapot? Pillangós legyező 10
