Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 3. szám - Pillich László: Régi és mai tordai hétköznapok. Sóbányák, szőlőhegyek
Pillich László Régi és mai tordai hétköznapok Sóbányák, szőlőhegyek \tt alakult ki a város, az Aranyos partján, a Felek alatt eredő, s a Dobogó mészkövébe hasadékot vájt Rákospatak torkolata táján. Keletről nyugatra és nyugatról keletre tartó kereskedők szekerei koptatták hosszú évszázadokon át az itt elvezető utat, s az idők során utcákká rendeződtek a kialakult vásároshely körül a házak és várossá, környéket őrző erősséggé az utcák. A megtelepedésnek és épülésnek, gyarapodásnak örökérvényű törvényt, emberi szükségletekhez igazodó rendet szabott az élet. Csak a megmaradásnak, a továbbélésnek voltak koronként más és más esélyei... A gyarapodást, az épülést kísértetiesen ismétlődve mindegyre mészárlások, pusztító rombolások követték az Aranyos menti dombok között (is), gyújtogatások és kétségbeesett menekülések, hogy aztán évek, évtizedek vagy évszázadok múltán, amikor már-már eltörölte a várost a föld színéről a feledés, valahányszor újjáéledjen, s gyarapodni kezdjen ismét. Torda városának említésére manapság mindenkinek a hatalmas, égnek meredő és füstöt okádó kémények jutnak először eszébe, melyeket már a Dobogóról, az Akasztófadomb tetejéről láthat a Kolozsvár felől érkező. Olyan jelképévé váltak e kémények a mai Tordá- nak, mint amilyen a római kori városelőd, Potaissza erődjének „porta principalis”-án emelkedő Minerva-szobor lehetett hajdanán. S amelyről az emlékezet úgy tartja, hogy az 1600-as években még eredeti szépségében láthatták az akkori tordai cívisek, a középkori várostól nyugatra eső, Várhegynek nevezett, ókori romokkal teli domboldalon. A mai ember azután a porlepte, szürke háztetőkre is gondol(hat) a város nevének hallatán. A háztetőkre, melyeket a kéményekből alászálló cementpor „fest” újra minden kiadósabb eső után. Az ittlakókra, s főleg a mai élet alapjait rakó elődökre már kevesebben gondolnak a város nevének hallatán . . . Századeleji mértékkel mérve három és háromnegyed „postatávolságra” van Kolozsvártól Torda városa. Felektől a Kövesbérc lábánál húzódó dombok, a Szálastető, a Nagy- és Kiscsolt, a Pripor, Tigla és Gorgány övezik az utat, a Koppánd feletti oldalban pedig ott a Kőcsorgónak nevezett rész, ahonnan a rómaiak vezették volt a vizet ókori városunkba. A Koppánd után egyre szélesedő Rákos-völgyben aztán már ott a város, délfele terpesz- kedve, a keleti és nyugati dombszegélyeken évszázados kertekkel, szőlőkkel, a Mezőség felé elnyúló határ dombjai mögött pedig az évezredeken át munkát és megélhetést biztosító sóval. — Volt idő, amikor a távolságot még nem Kolozsvártól, hanem Tordától mérték, kérem! mert amilyen központja a székelységnek Udvarhely, s a szászoknak Nagyszeben volt, olyan központja volt a középkori vármegyei részeknek Torda. Igaz, akkor még a régi országúton jártak a szekerek, ki a Kolozsvári úton, aztán ahogy mondták a régiek, ahogy ők is hallották, Koppándnál feltértek a Nagysós-patak völgyén a Kisstrázsa és a Bodonkúti dombok felé, s Rődön át, úgy mentek Kolozsvárnak. De az már nagyon régen lehetett. . ., hogy mikor, azt igazán nem tudnám megmondani. így él tovább az adatfoszlányokból, sejtésekből összeálló régi város emléke a kevesek tudatában. Azok közül, akik mai hatalmas ipartelepének gyárait üzemeltetik, s a mai Torda 56
