Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 2. szám - Sándor Iván: A karnevál harmadik napja (- A kilencvenegyes esztendő - 11. A kolonosi táj, a félkegyelmű legény és a pipás cigányasszony)
ban a Kelet és Nyugat közti közvetítés feladatát illeti, erre nem mi vagyunk hivatottak, ezt Közép-Európa kis államainak kell vállalniok ...” 2. Milyennek látják ma nyugatról Közép- és Kelet-Európát? Közép-Európát mindenekelőtt a) olyan történelmileg folyamatosan köztes zónának, amelyben minduntalan két pólus ütközött; b) amely folyamatosan ki volt téve a birodalmi hódításoknak-uralmaknak, és helyzetét meghatározta a birodalmak bukása nyomán keletkezett űr (oszmán birodalom, cári birodalom, Monarchia, Szovjetunió); amely mindmáig napirenden tartja a „folyékony” határokat, a nagyhatalmak által rájuk erőszakolt határmódosításokat, a folyamatossághiányokat . . . (Krzysztof Pomian). Nyugatról nézve is különbözőek a régió hosszú évszázadok során kialakult hagyományai, mint történelmi előzmények, amelyeknek következtében az itt élők vallásilag (katolikus és protestáns, illetve görög-ortodox kereszténység), felosztottságaik történetét tekintve, gazdasági életüket tekintve más és más helyzetben vannak. Fontos továbbá, hogy úgy látják, a történelmi és mai különbözőségekből fakadó ellentéteken egyre kevésbé tudnak úrrá lenni a két éve közösen a nyugat felé induló új demokráciák. (Háttérben a széthullott Szovjetunió mint bizonytalansági tényező.) Ezt a földindulást — jól látható Nyugat felől is — „mély gyűlölet és konzervativizmus kísérheti, mely elvet mindent, ami Nyugatról jön ...”, továbbá: — folytatja a lengyel származású francia történész — Ukrajna függetlenedése felveti, hogy „ilyen állam, ebben a formában, a történelemben sohasem létezett. . . egyik része a görögkatolikus egyház befolyási szférájában, másik az ortodox övezetbe tartozik, a nemzeti érzés kétféle változata is két részre osztja, sőt két részre osztja az etnikai határ is.” (Az önrendelkezésekhez, szuverenitásokhoz járuló dilemmákhoz a Nyugat számára hozzátartozik, hogy Ukrajna a világ negyedik atomhatalmává válhat.) 4. Tegnap új könyveket nézegettem az írók boltjában az Andrássy úton. Mielőtt a Naptót folytatnám, felütöm az egyik frissen vásárolt kötetet és nem tudom megállni, hogy ne újabb idézettel folytassam ama gondolat fölerősítésére, hogy ugyanis az, ami most történik, már régtől fogva történik. „Európa valóban hanyatlik. Nemcsak azért, mert az európai élet sajátos alakulása folytán népei nem érthetik meg egymást; nemcsak azért, mert kölcsönösen és egyformán nem értik meg többé a közös európai eszme misszióját. Végeredményben ez a megértés más korokban sem volt mindig eleven anélkül, hogy azért a hanyatlásnak ilyen általános érzését idézte volna elő s viszont éppen az utolsó időben — mint már említettük — ennek a megértésnek az előmozdítására több és komolyabb erőfeszítés történt, mint bármikor azelőtt. De hanyatlik azért, mert nem tudja többé felmutatni azokat az ösztönös erőket, amelyek a megértés hiányát is pótolhatnák. Európa egyáltalán nem az Európa-eszme jegyében született és alakult ki, hanem ösztönös, spontán erők hatására ...” Hatvan év előtti szövegből idéztem. Prohászka Lajos A vándor és a bujdosóbból. Voltak-e akkor és vannak-e ma ilyen ösztönös és spontán erők? Ennél a kérdésnél meg kell állnom. Ugyanis: kérdés, hogy valóban ilyen (spontán és ösztönös) erőkre van-e szükség az Európa-eszme napirenden tartásához, s ha igen, merre voltak, merre vannak ma ilyenek? 45
