Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 12. szám - Tóth Ágnes: Egy Rákosi-arckép margójára (Pünkösti Árpád: Rákosi a hatalomért)

emlékezni tudók és akarók, a tudásukat és tapasztalataikat megosztani hajlandók.

Pünkösti a szubjektív véleményeket, a kort, az akkori gondolkodást is jellemző emlékezettöredékeket az 1945 és 1948 közötti események időrendjére fűzi föl.

A hatalomért folytatott harc állomásainak tényszerű, tételes számbavételét tehát minden esetben a szubjektív, személyes kommentárok, értelmezések egészítik ki. A szigorúan tárgyszerű és a személyes állandó összefonódása, egymás mellé vagy egymással szembe állítása egy sajátos és átélt történelmet rajzol elénk.

A mi történt és miért úgy történt kérdése mellé számos, csupán a történelmi alulnézet nézőpontjára jellemző kérdés sorakozik föl. Úgy mint: hogyan látták és hogyan értékelték — és miért éppen úgy - a történelem alakítói saját tetteiket, tevékenységűket? Messianisztikus küldetéstudatukat kizárólag a hatalom megszerzése és megtartása motiválta-e? S ez személyiségükben, vagy a vállalt ideológiában gyökerezik-e inkább? Voltak-e, s hol a moszkvai direktívák kötelező végrehajtásának határai? S ezek elhárításának szemernyi lehetősége?

A magyarországi kommunista vezetőknek mennyire kellett szervilis moszkvai alattvalóként működniük és mennyiben, hogyan élték meg szervilitásukat?

S mint ahogyan már korábban is utaltam rá, Pünköstit mindenekelőtt az eseményeket alakítók és a kialakított hatalom struktúrájának kölcsönhatásai izgatják. Azaz a hatalom és személyiség öntörvényű, ám mégis egymást erősítő, alakító törvényszerűségeit, tendenciáit kutatja.

Mennyiben alakította Rákosi, valamint a kor további fő- és mellékszereplőinek személyiségét a bolsevik hatalom? Vagy ezekben a kelet-európai országokban inkább a kialakított hatalom jellege idomult a kommunista vezetők torz személyiségéhez, beteges ambícióihoz? Ki tudja. Egyáltalán megválaszolhatók-e ma még ezek a kérdések, illetve megállapíthatók voltak-e valaha is e kölcsönhatások pontos határai? Aligha. Hisz az egyes ember cselekedeteinek olyan mozgatói ezek, amik a legritkább esetben ragadhatok meg tényszerűen, sőt sok esetben a pszichológia fogalomrendszerével sem, vagy csak alig-alig írhatók le.

Megválaszolhatatlanságuk miatt fölösleges hát e kérdések fölvetése is? Semmiképpen sem. Hisz a jól és pontosan megfogalmazott kérdések által is gyarapodik tudásunk. Szembeötlőbb lesz ugyan a tudás töredékessége, a „tükör által homályosan” történő látásmód hiányossága, ám a kérdések védelmet jelentenek az egyszerűsítés, a végletes ítéletalkotás ellen. A jó kérdések megmutatják egy-egy problémakör, folyamat vagy személyiség értelmezhetőségének ezernyi mozzanatát. A kérdező megnyeri a kételkedés gyötrelmét, és a lehetséges válaszok sokaságát. Vagy ahogyan Bolyai János írta: „ne a kérdések nyugtalanságától félj: a megnyugtató válaszoktól!

Es ne a kérdések bonyolultságától rettegj:

az egyszerű válaszoktól!”

Pünkösti Árpád Rákosi-életrajzának pozitívumai ebben a szemléletben keresendők. Nem akar mindenáron megnyugtató válaszokat adni, viszont nem hallgat el egyetlen nyugtalanító kérdést sem. Rákosi személyisége és tevékenysége felé irányuló figyelme pontos kérdéseket fogalmaztat vele. Empátiával hallgatja az emlékezők válaszait és a dokumentumok különböző olvasatait kutatja. Félmondatos, jó stílusú — a humort és játékosságot sem nélkülöző - kommentárjaival természetesen orientálja az olvasót, vagy legalábbis nem hagy kétséget saját véleménye, az adott kérdésben alkotott ítélet felől.

Mivel azonban saját értelmezéseit és válaszait is csupán a lehetséges egyikként tünteti föl - s nem az értelmezésnek, a válasznak - az esetlegesen egyet nem értő olvasót sem serkenti heves, indulatos vitára.

Azt hinné az ember, hogy a válaszok töredékes, sokszínű és szubjektív volta eklektikussá teszi a megrajzolni kívánt képet. Aki elolvassa e kötetet, tapasztalja, hogy nem így van. Valószínűleg épp emiatt — e sok színű, sok esetben ellentmondásos válaszok miatt - a Rákosiról és a hatalom megszerzésének éveiről rajzolt kép az eddigieknél jóval árnyaltabb lett. A képet nem a fehérek és feketék, a harsány vörösök és rikító zöldek, de a barnák pasztelljei, a mélyzöldek, s a szürkék lágysága uralja.

A Rákosi személyiségén át bemutatott 1945 utáni években rejlő lehetőségek és korlátok határvonalai is kitapinthatóbbé váltak a kötetben vázoltak alapján. Nemzeti sorsunk alakulása szempontjából mégiscsak jelentőséggel bíró évek alapvető kihívása - mint minden olyan történelmi idő92