Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 12. szám - Beke György: „Rejtőzködő öntudat” (Jegyzetek Mák Ferenc könyve kapcsán)
Cseres és Burány könyvei más vonatkozásban is egymáshoz tartoznak. Cseres Tibor azzal a gondolattal írta meg - nyilván az író nemzeti felelősségének teljesítésén túl - a Hideg napokat, hogy ez elindítja a Duna menti népek körében a kölcsönös, lelki leszámolást önnön háborús bűneikkel. Erről többször nyilatkozott, egyebek között nekem is, 1970-ben. „S ha szabad reményt fűznöm regényem megjelenése következményeihez, akkor hiszem azt, hogy ezután, noha ez csak egy epi- zódocska az irodalmak történetében, bátran és szégyenkezés nélkül ki lehet mondani, és be lehet vallani minden olyan kegyetlenséget, amelyet bármely nép nevében követtek el.” (Előre, 1970. április 26.) A Vérbosszú Bácskában ajánló soraiban még nyíltabban fogalmaz: „Az igazság és a véres szörnyűségek másik, nagyobbik felének világba kiáltása szerb íróra, írókra várt volna. Ám mindhiába!” Két válasz érkezett Cseres Tibor magyar önvallomására. Egyik a Vajdaságból, a Burány Nándor regénye, másik Dobos Lászlóé, a Földönfutók. Nyilván, nem az érintett irodalmak igazi válasza. Egyelőre azonban ez a valóság. 3. - Aligha hihető, hogy egyedül Burány Nándor lelkiismeretét szorította össze a ki nem mondott magyar tragédia. A fájdalom és felelősség akkor is feltör, ha önmagunk előtt tagadni kell a létét. Legfennebb más utat keres magának. Búvópatakká válik. A nemzeti bántottság és elnyomatás elleni tiltakozás egyetemes emberi szabadságvággyá. Ha tilos a nyílt beszéd, átveszi helyét és szerepét a metafora, akár a metanyelv. A vajdasági magyar irodalom (arányait tekintve) a legerőteljesebb avantgárd vonulattal jelentkezik az egész magyar irodalomban. Megkockáztatom azt a véleményt, hogy az avantgárd, a Symposion-kör minden más stílusbeli és egyéb irányzatnál hatásosabb működése, valóságos uralma egyféle lázadás is a nemzeti gondok tilalma ellen, nemcsak annak a következménye, hogy Jugoszlávia viszonylagos nyitottsága lehetővé tette a vajdasági magyar költők, írók termékeny, más magyar részirodalmakénál termékenyebb kapcsolatát a nyugati ihlettel és sugallattal. Különben egy igen tanulságos beszélgetés döbbentett rá Erdélyben, vagy két évtizeddel ezelőtt, hogy a tiltakozásnak az irodalomban nagyon kacskaringós útjai lehetnek. Szilágyi Domokossal beszélgetve - többször megírt moldvai utazásunkon - dohogott belőlem a nyelv szerelmese és a nyelvtan tisztelője, hogy miként lehet egynémely avantgárd versben „megcsúfolni” a nyelvet, mondjuk elválasztani az egytagú magyar szavakat?- Hátha üzenet van elrejtve ebben.- Üzenet?- Jelzi a költő, hogy megtörte az élet nyelvét. Mert csak így döbbenhet beléd, hogy az élet maga törött meg. Juhász Géza dr. újvidéki egyetemi tanár mondta 1969-ben, már emlegetett beszélgetésünk során: „Aztán jött a hatvanas évek nemzedéke, Bányai János író, Tolnai Ottó költő, Bosnyák István, Végei László, Domonkos István, az úgynevezett Symposion-kör, amely azzal kezdte: fellépésekor minden addigit tagadott, azóta pedig eljutottak a szilárdan elkötelezett irodalom eszményéhez. Ez az elkötelezettség ellenhatása azoknak az absztrakt, hermetikus törekvéseknek, amelyek a plakátköltészetet követték, annak heves visszahatásaként. Amikor elkötelezettséget említek, nem valamiféle újabb plakátköltészetet értek rajta, mégcsak nem is topolyai távlatú, hanem világszintű elkötelezettséget a humánum, az emberi szabadság és igazság mellett.” (Előre, 1969. április 20.) 4. - Az egységes magyar irodalom tagadása évtizedeken át, megintcsak a megérzésemet mondom, a politikai függés megtestesülése volt. A Vajdaság magyar írói függetlenségüknek érezték és hirdették szigorú függésüket a hatalomtól, a Tito- rendszer egészétől. Kétségtelen, hogy jó időn át Jugoszláviában nagyobb alkotói 83
