Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 12. szám - Beke György: „Rejtőzködő öntudat” (Jegyzetek Mák Ferenc könyve kapcsán)
a tudatos, cinikus cinkosság egyszerűen felfoghatatlan. Az kábította el a pesti szerkesztőket, hogy 1945. április elején a tartományi pártbizottság titkára Újvidéken bejelentette: immáron megváltoztatják álláspontjukat a magyarok irányában? A Népi Egység Pestről ollózott hírcsokra a legnagyobb naivsággal idézi Milován Gyilaszt, akkoriban még buzgó Tito-alvezért, akinek a cikke fölött ilyen csodálatos cím állott: „Politikánk lényege a népek testvérisége.” Más hang ez kétségtelenül, mint a gyilkolásra szóló partizán parancsok. De vajon Gyilasz nem túl korán, még a magyar tragédia tudatosodása előtt - vagy éppen ennek megakadályozására - törli el a tömeggyilkosságok emlékét? Kései egyenlőséget von minden nép fasisztái közé, legyenek magyarok, horvátok vagy szerbek. Felismeri, hogy a vajdasági magyarok csak akkor érezhetik hazájuknak Jugoszláviát, ha „egyenjogú polgárok lesznek, ha tiszteletben tartják nemzeti és kulturális jogaikat, ha minden vonatkozásban úgy járunk el velük, mint Jugoszlávia többi polgárával.” Július elsején a Népi Egység ilyképpen nyugtat: „Hét magyar középfokú iskola működik Jugoszláviában”. A hírt a brassói szerkesztőség a Szabad Vajdaság című újvidéki lapból vette át. Könnyű kikeresnem ezeket a tudósításokat. Máig emlékszem rájuk. A nemzeti szorongás idejét éltük a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban. Hetedikesek voltunk. Fejünk fölött nemrégiben vonult át a háború, még nem oldódott fel bennünk a rettenet a Maniu-gárda baltás gyilkolásai nyomán. Szlovákiából riasztó híreket kaptunk naponta: újabb magyar csoportot dobtak át a határon, éjszaka menekülnek a Dunán a hontalanná tett felvidékiek, vagonokkal viszik őket Csehországba, a kiűzött szudéta-németek telephelyeire, rabszolga munkára. Kárpátaljáról gyanúsan semmi jelzés. Ebben a lélekszorító hangulatban oldódás a jugoszláviai üzenet. Jól emlékszem, hogy egyik osztálytársam, barátom, Szabó Jancsi - a feldobolyi elhunyt református lelkész fia - megnyugodva adta vissza az újságot:- Legalább ott, a Bácskában biztonságban tudhatjuk magunkat... így rögzült nemcsak a mi székely elszigeteltségünkben, de az egész magyar nemzeti tudatban: Tito marsall jogot és jövőt adott a magyarságnak. Zaklatott esztendők következtek, parázslottak a vádak Tito ellen, hogy láncos kutya, imperialista kém, de aligha hitte el ezeket bárki. Kezdték mondogatni akkoriban az 1944 őszi bácskai vérengzéseket is - a magyarokon kívül a németek még nagyobb számban váltak a vak bosszú áldozataivá -, de valahogy ezt az igazságot sem hittük el. Mert most a szovjettel szembeszálló Tito elátkozása körítetté a drámai valóságot. Vajon nem ez a nemzetközi visszhang, Budapest bűnös könnyelműsége csonkította, torzította-e el a vajdasági magyar tudatot? Mondhatják-é ők, hogy mi történt velük, ha senki sem hiszi el nekik? A vajdasági magyar irodalom, az egységes magyar literatúra déli szárnya adósa a nemzetnek e folyamat, szellemi, lelki leépülés belső magyarázatával. 2. - Egységes magyar irodalom? A Vajdaságban tagadták meg először. Ha valahol hiányzott a regionális magyar szellemiség, akkor ez a Vajdaság meg a Felvidék. Erdélynek sajátos hagyományai (is) vannak, az egyetemes magyar vonásokon túl, a Dunántúl vagy a Tiszántúl egymástól is jól megkülönböztethetően, mégis egységesen magyar világ. A vajdasági magyar irodalomtörténészek szinte kétségbeesetten kerestek külön, saját kapaszkodókat, és akár fel is nagyították a megtaláltakat: egy hajdani kolostori emléket vagy a proletár internacionalista Sinkó Ervint. Az „őskeresés” jegyében elfogadták Szenteleky Koméit is, Csáth Gézát és Kosztolányi Dezső örökségét, vagy éppenséggel Csuka Zoltánt, aki pedig a „baranyai köztársaság” nehéz örökségét vitte magával a Vajdaságba, a , jugoszlá- vizmus” nevében és érdekében vállalt országcsonkító indulatot. 81
