Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 12. szám - 110 éve született Kodály Zoltán - Ittzés Mihály: Kodály országa? (tanulmány)

Ha itt-ott néhány ének-zenei iskola meg is szűnik, mások lábra kapnak, és a mintegy 160 énekes iskola mégiscsak példát ad a többinek. Vannak nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő színvonalú, sikeres ifjúsági kórusaink. Másfél száznál több zeneiskolában tanulhatnak hangszert a gyerekek. Ma is él a táncház-mozgalom, s még bizonyára sorolhatnánk más pozitív jelenséget, beleértve az iskolarendszer átalakulásával járó sokszínűséget.

Manapság előszeretettel emlegetjük, hogy Európához tartozunk, fel akarunk zárkózni a fejlett nyugati országokhoz. Ne feledjük azonban Kodály intését, hogy két kultúra határán álló országnak a híd-szerepet szánta a sors. Csak a magunk hagyományait megőrizve léphetünk be a nagyobb kulturális közösségbe. Ne akarjuk például Angliát abban követni, hogy a leendő tanítóknak a teljes képzési idő alatt mindössze öt (!) zeneórájuk van. Ne emeljük a mindennapok folyton változó divatzenéit az iskolai tananyag rangjára, mint némely országban. Vigyázzunk a kevéske eredményre, a zenei köznevelés - legalább elvben meglevő - kereteire, mert hadd kövessenek ebben minket mások, ahogy például Spanyolországban csak most vezetik be kötelező jelleggel az általános iskolai ének-zenetanítást. Hadd legyen a magyar zenetanár, muzsikus továbbra is világmárka, de teljesüljön Kodály álma, hogy olyan széles körű igény mutatkozzon idehaza a magyar zeneművészek szolgálatára, kapjanak annyi megbecsülést, hogy ne kényszerüljenek külföldre művészi fejlődésük útját és anyagi megbecsülésüket keresve.

Ebben az összehasonlításban és némi sikerekkel nem ok nélkül büszkélkedve, de elsősorban ezek jövőbeni kiteljesedését remélve és azon munkálkodva a címben foglaltak végére talán egy ici-pici felkiáltójel, de legalábbis egy pont írható, ha nem is a kérdőjel helyett, legalább mellette. Ahhoz, hogy eltűnjön teljesen a kérdőjel még van ötven-egynehány esztendőnk (ha némi önálltatással úgy értelmezzük, hogy a kodályi százéves terv megvalósítása csak valamikor századunk ötödik évtizedének második felében kezdődött). Ehhez azonban végre egyszer az úgynevezett illetékeseknek, sőt talán társadalmi szinten is fel kellene ismerni, hogy itt nem egy magát kellető és fontoskodó céh érdekeiről van szó, hanem egy dalaiban, zenéjében is élő nép összetartozást, szellemi és erkölcsi felemelkedést jelentő ügyéről. Ha ez bekövetkezne, akkor joggal tehetnénk ki az egyenlőségjelet és a felkiáltójelet: Magyarország = Kodály országa!

62