Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 12. szám - 110 éve született Kodály Zoltán - Móser Zoltán: Az Eötvös Collégium és Kodály (tanulmány)

A Collegium első kurátora Eötvös Loránd, igazgatója a fizikus Bartoniek Géza volt. „Bégé Úr” - ahogy a diákok nevezték, legalább olyan neves és legendás alakja volt a kollégiumnak, mint maga az épület, az ott megteremtett szellemmel együtt. Ez a szellem a hit és tudomány alapjaira épült, és ebben volt megtartó ereje is. Bartoniek Géza „a porosz mintára tervezett magyar oktatási rendszerben egy francia szellemiségű szigetet teremtett - írja ismertetésében Szíjártó István. Az intenzív tanárképző kitűnő tanulóknak, elsősorban vidéki szegényebb rétegekből vagy középosztályból származó tehetséges fiataloknak az otthona volt. Laczkó Gé­za, Jankovich Ferenc, Sőtér István, Szász Imre, Fodor András és mások szépiro­dalmi munkáiból ismerjük a kollégium életét, de a Collégium levéltára a tudo­mányos igénnyel tájékozódókat is eligazítja a század neveléstörténetének abban a képződményében, melyet „Eötvös Collégiumi modellnek” is nevezhetünk. Az első kollégista nemzedékből Szabó Dezső, Kodály Zoltán, Szekfű Gyula, Horváth Já­nos, Gombocz Zoltán, Pais Dezső, Gyergyai (Szegő) Albert, Novobátzky Károly, Ba­lázs Béla (Bauer Herbert), Laczkó Géza, Zsirai Miklós, Lotz János, Kuncz Aladár, a természettudós Zemplén testvérek nevét emlegetjük a legtöbbet, de fontos tud­nunk, hogy az Eötvös Collégium már fennállása első tizenöt évében 135 vidéki kö­zépiskolának adott kitűnően képzett tanárokat. Szerte az országban - a történelmi Magyarország iskoláiban - ezek a kollégisták a szellem és tudás iránti tiszteletre nevelték növendékeiket.” Ez a szellem máig fennmaradt, sőt főnixként szemünk előtt újult meg. E sorok írója nemcsak azért vallhatja magát szerencsésnek, mert az Eötvös Collégium la­kója volt - igaz, a legendás híréről csak utólag szerzett tudomást! -, de azért is, mert ha nem itt lakik, és e szellemből nem szív magába valamit, bizonyosan élete később egészen másként alakul, s talán Kodályhoz - Kodály megismeréséhez, megértéséhez - soha nem jutott volna el. E rövid vallomással, e megjegyzéssel gondolatban ismét a kollégiumban vagyok, és látok egy fotós-bölcsészt (ez én volnék), akinek a kollégium akkori igazgatója, Tóth Gábor a kezébe adja a féltve őrzött régi plakátokat, fakuló fényképeket, jegy­zőkönyveket, hivatalos iratokat, hogy készítsek ezekről reprodukciókat. Egyúttal arra is megkért, hogy látogassam meg és fényképezzem le a volt Csillag utcai épü­letet. Emlékszem - illetve könnyű emlékezni, mert az a kép ott lóg bekeretezve az igazgatói irodában, és ott szerepel a kollégium színes katalógusában -, hogy az épület akkor nemcsak nem fogott meg, de komorságával egészen riasztóan ha­tott rám. Ezt aztán feloldották a régi fényképek, tablók, az átnézett visszaemlé­kező vallomások, amelyek egy vidám és komoly, nyugalommal teli kollégiumról adnak hű képet. A gólya-urakról, a farsangi mulatságokról, a Bégé-napi esemé­nyekről (díszvacsora+színieló'adás+bál), ahol - és ezt minden volt kollégista betéve tudja - az 1904. február 16-án bemutatott NAGYBÁCSI című kollégiumi játékhoz Kodály úr „fütyülte a zenét”. Vagy egy másik alkalommal, amikor a Tosca paró­diáját adták elő, ennek a zenéjét is Kodály komponálta, és mint karmester diri­gálta is az előadás „ünnepi zenekarát”. Az emlékezők és a plakátok szűkszavú megfogalmazása őrzi ezeknek a régi mulatságoknak a hírét, de sajnos kotta nem maradt fenn. Kivéve egyet. Ugyanis Kecskeméti István az Országos Széchényi Könyvtárban ráakadt Kodálynak egyik, itt készült kéziratos partitúrájára, amely a Nyitány (?!) és Felvonásközi muzsika címet viseli. Ebben felcsillan már Kodály kontrapunktikus tehetsége. ,A magyar lánynak amerikai legénnyel való házas­ságáról szóló szöveghez igazodva ugyanis a zenében a .Debrecenbe kéne menni” s a .Yankee doodle” dallam ellenpontozza egymást.” Az emlékek között kutatva feltűnik Kodály későbbi legendássá vált szűkszavú­sága is, amelyet egy apró eset jelez. Laczkó Géza életrajzi regényében, a Király­52

Next

/
Thumbnails
Contents