Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 12. szám - Választás Montaigne és Caesar között (Ryszard Kapuscinskival beszélget Kovács István)
lemaradunk... Mennyire nehéz nálunk gondolkodó elmét találni, akit az foglalkoztat, miként festenek majd országaink a XXI. század elején, a XXI. század derekán, mi a mi hozadékunk a jövőbe, milyen értékekkel akarjuk, tudjuk Európát, a világot, a fejlett világot gazdagítani? Ki foglalkozik mindezzel errefelé? Emiatt van az, hogy a mi értelmiségi elitjeink rendkívül provinciálisak. Nem látnak túl saját portájuk sövényén. Még ha fennen európainak hirdetik is magukat. Az írónak - az én felfogásom szerint - a legszéleslátókörűbb, távlatosan gondolkodó emberek közé kell tartoznia. Belé kell sulykolnia olvasóiba, hogy a mi fertályunkon kívül még ott a nagyvilág is. Ennek eredményessége és színvonala persze nem az otthon és az otthonosság lenézését, alábecsülését jelenti. Minél otthonosabban, hangulatosabban berendezett a pátria, annál alkalmasabb a világ befogadására, emberibbé tételére. Az otthonszeretet, vagy tágabb értelemben és patetikusabban: a honszeretet még nem szinonimája a provincializmusnak... Mi a provincializmus? A provincializmus folyamatos aránytévesztés. Az, ha ügyeinket következetesen összekeverjük felnagyított árnyképeikkel, s az utóbbiakon keresztül át látjuk és értékeljük az előbbieket, s így magunk is önmagunk és feladataink mumusai leszünk. A toliforgatóknak - még egyszer hangsúlyozom - az a feladata, méghozzá rendkívül fontos feladata, hogy a felmerült kérdések, létkérdések mindegyikét távlataiban, összefüggéseiben láttassa s érzékelje, tudatosítva azt, hogy olyan világban élünk, amelynek részei, régiói és polgárai mindinkább egymásra utaltak - ökológiailag, biztonságpolitikailag, fejlettségi szintjükkel, szintkülönbségeikkel stb. Az írónak az a feladata, hogy kutassa és megmutassa azt az értéket, amivel a világot gazdagítani tudjuk, amit megosztani másokkal módunkban áll. Az író szerepe tehát más, mint eddig, de közel sem kisebb, marginálisabb. Ma a társadalom nem azt várja az írótól, hogy kimenjen a barikádra, hanem azt, hogy megmagyarázza a körötte és a nagyvilágban zajló történelmi folyamatokat. A társadalom azt várja az írótól, hogy inkább Montaigne legyen, mint Caesar. A cnitári hegyek alatt néma ház 45
