Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 12. szám - Választás Montaigne és Caesar között (Ryszard Kapuscinskival beszélget Kovács István)
hangverseny által okozott élmény neki is köszönhető. Nálunk is megjelennek majd a nyugati értelemben vett milliomosok, akik büszkék lesznek rá, hogy képzőművészeknek, zenészeknek, költőknek ösztöndíjat alapítanak. Egyébként távol áll tőlem Amerika majmolása, mégis úgy vélem, a művészeti ágak tehetséges képviselőinek támogatását illetően az amerikai társadalom követendő lehet.-Ha az ember Ryszard Kapuscinskival beszélget, önkéntelenül felmerül a kérdés, miért nincs most Bosznia-Hercegovinában? Ez a kérdés persze a térségünkben végbemenő változásokat is érinti. Ezeket érzékelve az a benyomása támad az embernek, mintha még ma is tartana az I. világháború... Mintha egy háborúval derékbatört békekorszak szakította volna csak félbe...- Két oka van annak, hogy most nem tartózkodom Bosznia-Hercegovinában. Az egyik az, hogy az én szakterületem eddig a harmadik világ volt. Én abból készültem, ami Európán kívül történt. Hiszek a szakosodásban, hiszem azt, hogy világunk a szakterületekre bontás, osztódás világa. Nem vagyok híve annak az újság- írómodellnek, aki mindennel foglalkozik, mindenről ír. Európa sohasem állt érdeklődésem homlokterében. Furcsa módon sohasem voltam Jugoszláviában, nem ismerem a délszláv nyelveket, s magának e több nemzetből, nemzetiségből álló, szét- hullóban levő országnak a problémáit sem. Nem ismerem a Balkánt. Arról meg minek írjak, hogy ez arra, az erre lő, míg amaz meg emerre. Nekem arra kellene választ adnom, hogy miért lőnek. Mi játszódott le az emberek agyában és szívében, hogy puskát fogtak egymásra, polgártársaikra? Mi az oka az egymás iránt felcsapó elképesztően heveny gyűlöletnek? Ez az, ami érdekelne... A fegyverropogás megjelenítése a televízióra tartozik. Bekövetkezett ugyanis egyfajta munkamegosztás az újságírói riport és a mozgóképriport között. Az égő harckocsi, a sebesült ember, a halott, az éjszakát hasogató torkolattűz képernyőre való. Az író-riporter feladata a történtek mozgatóinak, az ezek forrásául szolgáló emberi elmének, szellemnek a megvilágítása, feltárása. Annak a folyamatnak a feltárása, megmagyarázása, amelynek a kérdéses térség embere részese lett, olyannyira, hogy kész életét áldozni a benne foglalt eszmékért, eszme-mozaikért, amelyben egymást váltogatja a fennköltség és az aljasság. Ebben a kusza képben igenis jó lenne meglátni, mi az, amiért az ember voltaképpen kockára teszi az életét? Mi történt, mi történhet velünk? Nos, én mindezekre a kérdésekre felkészültségem hézagossága miatt, képtelen lennék választ adni. Illetve... Mégis adok valamiféle választ. Abban a könyvben, amit most írok a Szovjetunióról... A volt Szovjetunióról...- Tanúja vagyok, hogy kilenc éve viaskodik ezzel a témával, s ez mindennél beszédesebben bizonyítja azt, amit a felkészültség szükségességéről mondott.- Emiatt hiszem azt, hogy ma a becsvágyó írás, a gondolkodásra késztető, az olvasónak fogódzókat nyújtó írás nehéz... Visszatérve a Szovjetunióra: e gigantikus térségben számos olyan mechanizmus érhető tetten, mint Jugoszláviában... Pl. a nacionalizmus újraszületése, amely Demoklész kardjaként függ a fejünk felett, ki tudja, még meddig...- Éppen a Szovjetunióval történtek érzékeltetik azt, hogy a világ mekkora nagy változásokon megy keresztül...- E változásoknak természetes kísérője a dezorientáció, a felfordulás és bizonyos gondolat-útvesztő hálózat. Egy sereg érdekes kísérletnek vagyunk tanúi, amelyek a jelen történelmi helyzetre próbálnak magyarázattal szolgálni. Pl. Francis Fuku- jama állt elő 1989-ben azzal a tézisével, hogy vége a történelemnek. Egy másik amerikai politológus - John Gaddis fogalmazta meg ama nézetét, hogy a jövő történelmét a világ integrációs és dezintegrációs erői közötti harc fogja jellemezni. A 42
