Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 12. szám - Választás Montaigne és Caesar között (Ryszard Kapuscinskival beszélget Kovács István)

is ül vagy száz képviselő. Pedig a régi, a kommunista parlamentben ideológiai díszként mindig csillogott néhány literátor. Elképzelhetőnek tartja-e, hogy a jövőben egyetlen valamire való író is akadjon, aki a választásokon jelöltetné magát?- Nálunk nagyon éles határ húzódik a politikai élet, valamint az irodalmi, művészeti élet között. A politikával mindinkább hivatásos politikusok foglalkoznak, s így van ez rendjén.

Az író egyre inkább a saját alkotóműhelyéért felelős, s szerintem csupán a politikai élet közvetett karmesterének a szerepét vállalja el. Elemzője, mintsem alakítója a történelemnek, így közvéleményformáló súlya megnő, amennyiben eredeti, mértékadó gondolatai támadnak mindarról, ami a politikában, a társadalomban zajlik. Az igazán tehetséges író ezen a téren is olyan forrássá válhat, akiből meríteni lehet. Ez az a szerep, amelyet író minden demokratikus társadalomban felvállalhat.- Ezek szerint az író véleményével számolni lehet? Kialakult ugyanis egy olyan téves nézet az elmúlt évtizedekben, hogy a nyugati államokban jószerével a kutya sem törődik az író véleményével - ha csak nem Nobel-díjas az illető.- Ez hamis, félrevezető hiedelem. A nyugati társadalomban az írói vélemény, jóllehet az író nem vesz részt a közvetlen politikai struktúrában, meglepően sokat nyom a latban. A vélemény, mint egy író véleménye számít. Az írók a gondolkodásmódjukkal, valóságérzékelésükkel hatnak. Esetenként ez a vélemény abban nyilvánul meg, hogy az író nagyon aktív részt vállal a közvetlen politizálásból is. Például a vietnami háború idején. Tudjuk, az amerikai írók milyen meghatározó szerepet játszottak a vietnami háború befejezéséért létrejött mozgalomban. Ugyanez elmondható a francia írókról is az algériai háború éveiben. Napjainkban az amerikai írók szintén alaposan kiveszik részüket az újnáci szervezkedés elleni mozgalomból.-Az utóbb mondott a baloldali beállítottságú írókra érvényes...?- Nem feltétlenül. A vietnami háború ellen nyíltan fellépő írók többségéről - pl. Susanne Sonntagról - nem mondható el, hogy baloldali lett volna. Inkább konzervatívként jellemezhető. A háború ellen fellépők nem politikai nézeteiktől vezéreltetve cselekedtek, hanem emberiességi meggondolásból - humanizmusból.- Ön ezt az átmeneti korszakot mint forradalmat jellemezte. E forradalom már kézzel fogható eredményeket hozott. Ez egy, a jövendőt optimizmussal fürkésző író véleménye?- Igen. Én ugyanis meg voltam győződve, hogy az egyik társadalmi formációból a másikba vezető átmeneti korszak sokkal hosszabb és nehézkesebb lesz. Pl. mint mondtam, hogy a jó könyv hosszú időre eltűnik a könyvpiacról. És e félelmem alaptalannak bizonyult. Mi több, éppen azok a kiadók mentek tönkre, amelyek az értéktelen irodalom kiadására, teijesztésére rendezkedtek be. Kiderült, hogy nekik nincs olvasójuk.

Jól szervezett társadalomban helye van a jó könyvnek. Az Egyesült Államokban nem egy olyan könyvesbolt van, ahol órákig járkálhat, álldogálhat, olvasgathat az ember. Nincs az a könyvbarát, aki ki ne élhetné magát egy ilyen könyvesboltba beszabadulva. Mégha üres is a zsebe. A könyvet helyben is el lehet olvasni anélkül, hogy e szellemi csenést szóvátennék. S még egy remek dologról lehet szólni, ami nálunk teljesen ismeretlen. Mégpedig arról, hogy a könyv az idő múlásával egyre olcsóbb. Amikor frissiben megjelenik, 25 dollár, de fél év múlva már 10 dollárért is hozzá lehet jutni, egy év múlva pedig ugyanennek csak egy dollár az ára. Ha egy diáknak nincs a kérdéses könyvre 25 dollárja, de van ideje... mondjuk, egy éve... ingyen is hozzájuthat.

40