Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 12. szám - Poszler György: Homér és Osszián
Palatáblákra, mint hajdani iskolákban. És érctáblákra, mint majdani emlékműveken. Kétségtelen, kényes művelet. Vigyázni kell megnevező és megnevezett tiszta viszonyára. És ellenőrizni a megfigyelést. A szónak több jelentése is lehet. Meg persze jelentésámyalata. De nem jelenthet merőben mást, mint amit jelent. És nem jelentheti önmaga ellentétét. A tiszta jelentés elhomályosítása az első lépcsőben csak rossz stílus. A második lépcsőben már rossz erkölcs. Csaló, aki megkísérli. Büntetni kell, mint igazság- és értékmisztifikátort, mérleg- és pénzhamisítót. Nem csupán, ha a kutyát nevezi még egyszer kecskének, a kecskét ismét kutyának. Ám akkor is, ha a farkast sejteti báránynak, a bárányt farkasnak. Netán a bikacsököt kereszteli a fajvédelem eszközének, a tankot a baráti segítség járművének. Elkerülhetetlen a hang- és szótan revíziója. Csak erre épülhet az írástudó igazságának felelősségteljes mondattana. Szókratész és Seneca Milyen magatartást kíván e mondattan? Patetikusakat ismerünk, pátoszmenteseket alig. Pedig elérkezett a pátosz alkonya. Ezért Szókratész és Seneca. Hajlíthatatlan és hajlítható; megvesztegethetetlen és megvesztegethető; hős és megalkuvó? Az ellentét bonyolultabb. Nézzük az eredeti formát. Szókratész keresi az abszolút igazságot a klasszikus görögség virágkorában. Athéni piacokon és oszlopcsarnokokban. Nem enged a hatalomnak. Hogy kimondhassa a megtalálni vélt, abszolút, tehát kimondandó igazságot. Ezért kell kiinnia a méregpoharat. Seneca ismeri a relatív igazságot Róma hanyatlásának kezdetén. Császári udvarokban és lakomákon. Enged a hatalomnak. Hogy kimondhassa az ismerni vélt, relatív, tehát kimondható igazságot. Mégis fel kell vágnia az ereit. Az abszolút igazság bajnoka hőssé lett a kimondandóért. A relatív igazság szolgája áldozattá lett a ki- mondhatóért. A kimondandó abszolút igazság bajnoka szabad a körülményektől, csak saját etikájához kötött. A kimondható relatív igazság szolgája függ a körülményektől, tehát saját lehetőségeihez kötött. Két magatartás világos körülírása. Ám mindkettő nyomás alatt, kiélezett helyzetben, választási kényszerben. Ezért kivételes és patetikus. Kivételességét és pátoszát a hatalomtól kapta. A hatalom kijelölte saját állócsillagait, és magával azonosította az igazságot és erkölcsöt. Szókratész is kijelölte a saját, ellen-állócsillagait, és magával azonosította az igazságot és erkölcsöt. Seneca elfogadta a hatalom állócsillagait, de valemelyest módosította az igazságot és erkölcsöt. A hatalom állócsillagaihoz, igazságaihoz és erkölcseihez kötődött mindkettő. Tagadva az egyik, elfogadva-módosítva a másik. Ám megrendültek a hatalom állócsillagai, igazságai és erkölcsei. És velük rendültek Szókratész ellen- és Seneca módosított állócsillagai, igazságai és erkölcsei is. Meg a belőlük fakadó patetikus szerepek. Sok magánállócsillag, igazság és erkölcs születik. Hozzájuk újfajta szereposztás. Szókratész és Seneca nincs a színlapon. Könyörgés Katarzisért Huizinga katarzistól várta az emberiség megújulását. Méghozzá a második háború előtt. Katarzistól a klasszikus értelemben. A tragédia nyomán keletkező szellemállapottól. A szív békéjétől, amiben félelem és részvét feloldódik. A kedély meg26
