Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 1. szám - Mák Ferenc: Ahol a parázs még izzik (Herceg János: Nyíló idő)
az egyedül figyelemreméltó írói-alkotói „modus vivendi”-nek úgyszólván teljes kizárólagossággal az avantgarde magatartást fogadja el, tagadva, elfeledve vagy csak a háttérbe szorítva ezzel a klasszikus (nemzeti) hagyományokra épülő, a moralitás kérdését is magában foglaló alkotói attitűd érvényét és hitelét. Szenteleky Kornél kisebbségi (magyar) öntudatot követelő szellemi programja az elmúlt közel fél évszázad során csupán néhány írástudó magánügyévé vált. Rejtegetett titkává, csak szándékaiban élő, de ki nem mondott hittételévé. Elsősorban maga Herceg János maradt meg élő lelkiismeretnek, nyomában Fehér Ferenccel, Németh Istvánnal, Dudás Károllyal s bizonyos értelemben Gion Nándorral. Kevesen álltak — és állnak — szemben a mindent elsöpörni kész áradással. Egy majdan elkészülő irodalomtörténeti számvetésnek a Szentelekyről tanult elkötelezettség feloldásának története kell, hogy a témája legyen. Ebben felelősek azok a politikusok is — elsősorban ők! — akiknek az örökséggel, a meglévő, pislákoló, de létező hagyománnyal sikert kellett volna elérniük. 1991 háborús napjaiban minden józan ítélőképességgel rendelkező embernek be kell látnia, hogy a jugoszláviai magyar kisebbségre rákény- szerített „balkáni” program az önfeláldozáshoz, önmagunk elárulásához vezetett, s félő, hogy most éljük meg Szenteleky Kornél nemes szám- dékainak végső bukását is. Felelős számvetés a jövőben nem térhet ki a kérdés részletezése elől. Utunkat végigkísérik a különcködésben egeket ostromló szép versek, s a poklokat dicsőítő, irodalmi „formakísérletek”, közben halovány „gyanúja” sem merül fel annak, hogy íróink-költőink túlnyomó többségét, jelentős hányadát foglalkoztatná a „hogyan kell élni?”, „hogyan kell erkölcsi elhivatottsággal szolgálni?” kérdése. Kevesebb szolgalelkűséggel, kevesebb hízelgéssel hitelesebb — s egyben felelősségteljesebb — irodalmat művelhettünk volna. Ismét hangsúlyozva: Szenteleky Koméi tanításának szellemében! Ő maga Akácok című versében még reménykedve írta: „Ne nyögjetek, tarlott bácskai ákácok, / sáros világtoknak ha nincs fénye, pírja, / lesz azonban ünnep, lesz még egyszer május / s a sok ákácillat összeborul sírva!” Biztatásnak ez sem kevés! A Szivácon haldokló költő és irodalomszervező kimondatlanul is megfogalmazta a kisebbségi jogtalanság ellen tiltakozó szellemi magatartás programját. Alakját hosszú évtizedekre éppen a jogfosztottságot legalizáló ideológia kiszolgálói szorították háttérbe. Mellette kiállni vagy ellene szólni egyaránt elkötelezettséget jelentett: másmás értelmű elkötelezettséget. Herceg János, aki Nyíló idő című kötetében, írói elhivatottságát bizonyítandó, legszebb, legtisztább tanulmányait és esszéit gyűjtötte egybe, a legkeservesebb hűségről és a legfájdalmasabb szolgálatról tesz tanúbizonyságot. írásainak többségében a történelem által is hitelesitett, s csak moralitásában létező szellemi magatartás lehetőségeit — és esélyeit — kutatja, a „Budapest —Belgrád tengely” meridiánjai által behálózott térségben az egyféle „kisebbségi harmadik utat” megkövetelő kelet-európai peremvidéken. Ráadásul abban a „Zápolya-korban”, amelyről Szek- fű Gyula is lesújtó jóslatot fogalmazott meg. Az egyéni és közösségi önfeladás sötét pincelejáratának küszöbén, a megnyíló mélységek felett. A tanulmányok és esszék sugározta szelídségről, jóságról és egyértelmű bizakodásról az idős Berzsenyi távolbalátó bölcsessége, a régi háborúkat is békébe oldó megbocsátása jut eszembe. A Kazinczy Ferenchez című versét író Berzsenyi, aki világosan felismeri: „Mi az hát, ami a magyart emelheti? / Valóban nem más, mint az ész s erkölcs . . .”, s a Poétái harmonisztikát megfogalmazó Berzsenyi, aki kellő határozottsággal mondta ki: „Valamint minden szépnek és jónak, úgy a poézisnak is legfőbb oka és célja a szeretet és a szeretetből folyó teremtés”. Ha csak ennyit tanult volna az utókor a Szenteleky Kornél örökébe lépő Herceg Jánostól, ha e szellemiségben megtalálták volna a kisebbségi magyarság erkölcsi magasiskoláját, minden bizonnyal önismereti törekvéseink is biztosabban vívnák megmaradásunkért folytatott szabadságharcunkat. Ez azonban már nem Szenteleky Kornélon, s nem Herceg Jánoson múlt. S nem is a hamvadó parazsat elszántan rejtegetőkön. Mák Ferenc 95
