Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 12. szám - Lator László: Láng gyűl, Mintha aludnál (versek)
ez már a lápvidék homályos pára felette lebegő nagy szitakötők ülnek a forró fellegekre a víz felett villognak illetetlen milyen pazarló pillanat szárnyuk hegyén a rezzenések gazdag szeszéllyel játszanak Itt buja fű tenyészik gólyahír nyit de lenn a zöld alatt rejtett erek sziszegnek szüntelen lépted nyomán a süppedékes földből a víz mohón mindenfelől előtör holnap magasra nő ezen a helyen is a sás a folytonos teremtés egykedvű változás Ó beljebb már a fordított bozót az égerfák gyökere vízbe lóg és remegő növényzet közt lebeg az arcod a homályos mély felett érzed hogy vonz a víz s egyszerre csak a vad hurkos hínárszorítás rád tapad belülről látod mint sugárzik át a gyűrűző rezgésen a világ s a vízszintesre ferdült fény alatt köréd gyűlnek a lomha nagy halak (nyitott szemmel heversz síkos csigák között szakállas hallgatás nő benned kívüled és lassan megkötöz a víz színén virágszirom hintázik fenn a nap hallod hogy bugyborékol a sűrű lágy iszap) Mintha aludnál az út egyszeresük elfogy lábad alól tárul a hajnal kelyhe s ismét összehajol az arcod most homályos mély felett remegő zöld növények közt lebeg Mintha aludnál nem emlékszel és semmit sem feledhetsz A roppant meleg éjszaka körötted egyre fényesebb lesz
