Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 1. szám - Udvarhelyi Nándor: A székely főváros múltjáról (Marosvásárhely és vártemploma)
A székely főváros múltjáról Marosvásárhely és vártemploma Ismét erdélyi témájú könyvvel jelentkezett a Ráday-gyűjtemény tanulmányai sorozat. Benda Kálmán sorozatszerkesztő megbízásából Med- vigy Endre állította össze ezt a kötetet Marosvásárhelyről. Marosvásárhely a Székelyföld legnagyobb és legszebb városa, s Kolozsvár mellett az erdélyi magyarság kulturális és politikai központja. Németh László szavaival: „A legbizalomkeltőbb erdélyi város, s a legrokonszenvesebb talán minden valaha látott magyar város közt: Marosvásárhely, a székely főváros.” A legutóbbi időkig magyar városként élt, minden köve, emléke, szellemisége a magyar múltat idézi. Nem véletlenül nevezték „hegyen épült Debrecennek”. Az 1910-es népszámlás szerint 25 527 fős lakosságából 22 790 (89%) volt magyar. A magyarság még 1966-ban is őrizte abszolút többségét. Az akkor 86 ezres város 70%-a volt magyar. Ekkor kezdődött meg az a gigantikus betelepítési politika, ami tíz év alatt teljesen megváltoztatta a város arculatát. Ez idő alatt a magyarság száma 20 ezerrel, a románoké 45 ezerrel nőtt. Mára már többségbe került a román elem. Marosvásárhely jelképpé vált 1990-ben, az erdélyi magyarság jogos önvédelmének szimbóluma a felerősödött román sovinizmus ellenében. Marosvásárhely múltjából, írásos emlékeiből válogat ez a könyv, feljegyzéseket, emlékiratokat, szépirodalmi leírásokat és tudományos tanulmányokat közöl, amikből kirajzolódik a város története, múltbeli és jelenkori élete. Bár nem tartozott a legrégebbi erdélyi szász alapítású városok közé, már a XIV. század elején tekintélyes helység volt Novum Forum Siculo- rum néven. Nagy Lajos király négyszer is megfordult itt. Utolsó alkalommal 1370-ben, amikor a királyi oklevélben először tűnik fel a Zekel Wasarhel magyar név. Csaknem 250 évig nevezték Székelyvásárhelynek. 1460-tól mezőváros. Mátyás király újabb kiváltságokat és zászlót adott Vásárhelynek. Ekkor már önálló tanáccsal, önkormányzati joggal bírt, s egymás után alakultak az iparos céhek. A XVII. század első éveinek pusztításai, dúlá- sai után kiemelkedő vezetőt kapott Borsos Tamás személyében. A templom köré várat építtetett, s megszervezte a polgárság védelmét. Úgy föllendítette a várost, hogy az 1616-ban Bethlen Gábortól megkapta a szabad királyi város címet. Ettől kezdve nevezik Marosvásárhelynek. Erdély aranykora volt ez a néhány évtized, gazdagodtak a városi polgárok is. Erdély 1658-ban kezdődő pusztulásával Vásárhely is csaknem oda jutott, ahonnan a század elején elindult. A török, tatár, német hadak megtizedelték a lakosságot. 1707- ben itt zajlott az utolsó erdélyi fejedelem, II. Rákóczi Ferenc beiktatása, de azt követően a század második feléig alig hallunk róla. A város szellemi életében kiemelkedő szerep jutott a református kollégiumnak, melynek létrejöttét 1557-re teszik. Az iskolának Baranyai De- csi János és Laskai Csókás Péter tevékenysége szerzett hírnevet, igazi nagyságát azonban a sárospataki kollégium Gyulafehérvárra, majd onnan 1716-ban Marosvásárhelyre települése óta számíthatjuk. Azóta az erdélyi értelmiségképzés fontos központja, Nagyenyed mellett. 1786-ban már nyomdája is volt. Ugyancsak nagy fontosságú a XVIII. század elejétől több mint félszáz évig működő jezsuita középiskola. A társadalmi, politikai élet föllendülését hozta az Erdélyi Királyi Táblának 1754-es idehelyezé- se. Ezzel együtt több vagyonos család költözött a városba, akik palotákat építtettek. (Teleki, Kendeffy, Tholdalagi, Haller, Bornemissza családok.) A kancellista ifjúság pezsgést hozott az addig alvó város életébe. Itt működött Aranka György táblabíró, akit méltán neveznek Erdély Kazinczyjának. Nevéhez fűződnek a korabeli Erdély legfontosabb tudományos és kulturális tervei. 1791-ben létrehozta az Erdélyi Magyar Nyelvmívelő Társaságot és a Kéziratkiadó Társaságot. Az előbbi Kolozsvárott, az utóbbi Vásárhelyen jött létre. Az önálló színtársulat szervezése azonban a főurak ellenállásába ütközött. Teleki Sámuel kancellár 1802-ben alapította a 40 ezer kötetből álló híres Tékát. Személyesen foglalkozott a könyvek beszerzésével, minden pénzét könyvekre költötte, mert úgy tartotta, Erdélyben szükség van egy mindenki számára hozzáférhető könyvesházra. A könyvtárban, ami ma is őrzi eredeti berendezését, mintegy 66 ős- nyomtatvány található. Itt őrzik a Koncz-kóde- xet, ami a hatodik magyar nyelvemléket, a „Marosvásárhelyi sorokat” tartalmazza. A városban működött Köteles Sámuel, az erdélyi reformmozgalom egyik legjelentősebb gondolkodója, Bolyai Farkas, a kiváló matematikus, Bolyai János, a nem euklideszi geometria megalkotója, Dósa Elek jogtudós vagy Gecse Dániel orvos, természettudós, százada „legjótékonyabb embere” — ahogy Orbán Balázs nevezte, aki létrehozta az Emberszereteti Intézetet. Itt élt a székely ezermester, Bodor Péter, aki a híres főtéri zenélő kutat készítette. Az 1848 márciusi eseményekről Bözödi 91
