Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 11. szám - Gagyi József: Erzsiké férjhez megy

nyelvre. „Mondta édesanyám, hogy itt tetszik lenni, s átjöttem egy kicsit. Nekem jó emlékeim vannak a tanár úrról.” Hát ha már így a szemembe mondják, akkor illik örülni ennek. „Mi jót tetszik csinálni itt nálunk?” Mondanám magamtól is, de a háziasszony megelőz. „Erzsikém, a legjobbkor jöttél! Tetszik tudni, komoly vőlegénye van Udvarhelyen; egy hónap múlva lesz a lakodalmuk.”

Hamar átesünk a bevezető beszélgetésen: most éppen nem tanárkodom, más mesterségem van. „S jobb ez a tanár úrnak?” Hát így több időm van más egyébre, meg azelőtt se voltam én amolyan igazi... Érdekem, hogy ne én magyarázkodjam tovább, hanem Erzsiké kerüljön a középpontba. Én is felteszem a kérdéseimet: te ugye villanyszerelő szakképesítést kaptál az érettségivel együtt? Hova kerültél? Most hol dolgozol?

Nem sok választási lehetősége volt annak a tizennyolc éves lövétei lánynak, aki 1978-ban olyan öntőipari szaklíceumban érettségizett, ahol a „legjobbaknak”, vagyis azoknak, akik versenyvizsgával jutottak be oda, elektrotechnikainak mondott, villanyszerelői szakképesítést adó szakosztályuk volt; és, csodálatosképpen, a „legjobbak”, vagyis a szorgalmasabbak nagy része mindig lány volt! Azokat a kortársakat, akik a kevésbé elit öntőipari szakosztályt végezték el, a Vasipari Vállalat azonnal alkalmazta. A villanyszerelők között egy másik szelekciós elv érvényesült: mindenki olyan munkahelyre került, amilyent „elintéztek neki” a szülők, rokonok, keresztapák, keresztanyák stb. így történhetett, hogy a villanyszerelő szakosztályt végzett lányok Székelyudvarhelyre a Cémagyárba, vagy Csíkszeredába a Készruhagyárba kerültek, és ingázhattak, dolgozhattak három váltásban. De olyan is volt, akit Vlahicán a Munkás kisipari szövetkezetben titkárnőként alkalmaztak... Erzsiké a Csíkszeredái Traktorgyár hőközpontjába került - karbantartónak. Itthon, Lövétén lakott, két váltásban (és szerencsére nem háromban) ingázott, ingázik Csíkszeredába.

„Az udvarlóm székelyudvarhelyi. Már rég elhatároztuk: ha összeházasodunk, akkor én költözöm Székelyudvarhelyre. Elkezdtünk keresni ott egy munkahelyet. Mi is, a jövendő apósomék is. Addig nem akartam otthagyni a Csíkszeredáit, amíg ez nem sikerül. Azt hittük, sokkal könnyebb lesz. Már lassan egy éve mind keressük. Meddig várjunk még? Tetszik tudni, mennyibe került egy évvel ezelőtt, s mennyibe kerül most egy lakodalom megrendezése? Csak a zenészek nyolc-tízszer annyit kémek, mint egy évvel ezelőtt! Anyámék, anyósomék azt mondták, többet ne halasszuk. Megtartjuk a lakodalmat, én odaköltözöm anyósomékhoz, aztán a többit meglátjuk.”

A háziasszony, aki mellesleg Erzsiké keresztanyja, egy gyakorlati kérdést vet közbe: , Anyád mutatta a staíírungodból az edényeket. Vashegyet kapsz még a lakodalomkor is. Azt te mind itthon hagyod?” „Hát mit csináljak, keresztanyám? Anyósomék háromszobás tömbházlakásban laknak, egy szobát átengednek nekünk. Van egy sógornőm, középiskolás. Oda a konyhájukba edényt bevinni egyet sem lehet. Az övékben kell főzni. Vagy az is lehet, hogy én nem is nagyon fogok főzni, csak besegítek.” „S az meddig tart majd? Amikor mi az urammal összeházasodtunk, ide költöztünk anyósomékhoz. Ok akkor a szobákat ideadták, s ebbe a nagy konyhába húzódtak. Aztán később elkészült a kicsi ház, s abba költöztek le. De mindig arra törekedtünk: ne együtt főzzünk, s ne együtt mosogassunk. Együnk együtt, de ne együtt főzzünk s ne együtt mosogassunk. így is nyeltem, na, azért ne legyek igazságtalan, apósom mindig a pártomat fogta... Nem jó, na. Én azt mondtam az enyémeknek: külön kell menni. Én főzök, ha megéheztek, idejösz- tök, ha ízlik, megeszitek, s annyi. Külön konyha kell, nemcsak külön hálószoba. Mária lányomnak van még négy éve az egyetemen, a lát-'gatás nélkülin végzi a

37