Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 11. szám - Beke György: Magyar színháztörténelem Kolozsváron (Beszélgetés Kötő Józseffel)

gyár Shakespeare-színész, Kotsi Patkó János munkája, A régi és új théatrom históriája és egyéb írások, Jordáky Lajos gondozásában (1973). Jelentős kritikai és színháztörténeti munkásságot fejtett ki az utóbbi évtizedekben Erdélyben Kántor Lajos, Marosi Péter, Páll Árpád.

Nem célom, mert lehetetlen is lenne itt most a résztanulmányok összességének felsorolása, de az alapvető művekből egyértelműen kitűnik, hogy legkevésbé feltárt a magyar színjátszás történetéből a két világháború közötti korszak, pedig az új történelmi helyzetben olyan színházi események történtek Erdélyben, amelyek hőskorszakot jeleztek, és nélkülük érthetetlen lenne a későbbi évtizedek színházi életének vizsgálata is.-Könyveken, folyóiratbeli közléseken túl, Erdélyben gazdag színházi sajtó virágzott valamikor, nyilván a kolozsvári alapítással megnyílt úton és példa alapján. Brassóban például, ahol soha nem volt állandó magyar színjátszás, egy időben „színházi napilapot” adtak ki. Ez egyben a műsorfüzet szerepét is betöltötte, ami a lapkiadó üzleti vállalkozásának tekinthető, de mégiscsak figyelemre méltó egy ilyen „színházi napilap” hajdani létezése. Ismerjük-e eléggé a színháztörténetnek e lap- gyűjteményekben porló dokumentumait?

— Ez ismét az 1918 utáni időket állítja előtérbe. Akkoriban, a két háború között virágzott az erdélyi magyar újságírás. A színház pedig hálás téma. A korabeli lapok szinte krónikási pontossággal rögzítették a színházi eseményeket. Csak azokat a lapokat említem most, amelyeket igen nagy haszonnal lapoztam át: Temesvári Hírlap, Erdélyi Elet, Aradi Friss Újság, Szamos, Nagybánya, Nagybánya és Vidéke, Aranyosvidék, Ellenzék, Keleti Újság, Brassói Lapok, Korunk, Erdélyi Helikon. Híradásaikból, krónikáikból szinte naplószerűen meg lehet írni egy-egy társulat történetét, nem is szólva azokról az elvi jellegű cikkekről, amelyek segíthetnek elhelyezni a színi mozgalom fejleményeit a magyar szellemi körforgásban. Lenyűgöző volt a színházi rovatok eszmei tartása: korszerű esztétikai vértezetben, európai kitekintéssel, bárminő közhasznúság ürügyén jottányit sem engedve az érték és minőség mércéjéből, ilyen alapállásból pártolták a cikkek a színházak harcát az anyagi alapok megteremtéséért, a kulturális küldetés beteljesítéséért.

Szinte fel sem lehet leltározni a színházi arcélű lapok örökségét. Voltak kérész életű kiadványok, egy-két évet értek meg, létük összefüggött valamelyik város színházi életének virágzásával és hanyatlásával. Alig egy-két lap ért meg hosz- szabb életkort. Megítélésem szerint legfontosabbak voltak: Marosmenti Élet (Fodor István szerkesztésében, Marosvásárhelyen), Színházi Élet (ezt is Fodor István irányította, ugyancsak Marosvásárhelyen), Színház és Társaság (felelős szerkesztője Tóth Sándor, szerkesztője S. Nagy László, Kolozsvár), Színház és Mozi (felelős szerkesztő Sebestyén László, Marosvásárhely), Színházi Újság, amelyet említettél, Brassóban jelent meg, Gyulai Zsigmond szerkesztésében, ugyancsak Színházi Újság címet viselt Fodor Frigyes lapja Nagyváradon, Színház és Mozi (Sokler Gyula lapja Temesváron), Erdélyi Színházi Elet (szerkesztője Damó Jenő Temesváron), Aradi Színpad (a helybeli városi színház kiadványa).

E lapok fő hivatása a színházi élet népszerűsítése volt, színvonaluk hullámzó, az irodalmi igényekkel megírt cikkektől az intimpistáskodó, bulvárízű reklámokig terjedt. De a kutatás számára felbecsülhetetlen értéket jelentenek, mert rögzítették a darabok szereposztását, a társulatok belső életét és fotókat közöltek az előadásokról.

— Beszéltél a Trianont követő idők magyar színházi hőskorszakáról, amelyet viszonylag legkevésbé ismerünk. Pedig az 1792-es színházalapításhoz hozzátartoznak a további századok is. Inkább anekdota ízű történeteket ismerünk például a kolozsvári magyar színjátszást folytató Thália együttes küzdelméről létéért, a magyar szó

30