Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 1. szám - Tolnai Ottó: Benes rothadt márványa

Belgrádban vendégeskedő Henry Moore tiszteletére. Szinte végigrohant a műtermeken, s egyszer csak megállt egy pillanatra az órás kép előtt. Very good — mondta, és ment tovább.”

Nemrég Stockholmban jutott ismét eszembe Benesnek az az óra-képe. Társaságunkban ugyanis egy ismert komputerszakértő fixálni kezdte a karórámat (az a karóra volt, amelyről egyszer verset is írtam: modern vers klasszikus karóra). Kezdett kellemetlen lenni . . . Zavarba hozott mániákus figyelme, végül már a karom is zsibbadni kezdett. Akkor félrehívott, és bizalmasan megkérdezte: milyen időszámítás szerint van beállítva az órám? Semmilyen időszámítás szerint, csak úgy, körülbelül, illetve hát — tettem hozzá széttárva a karomat — balkáni időszámítás szerint. Sehogyan sem tudta megérteni, miért cipelek a karomon egy pontatlan órát, amikor bármely sarkon olcsó pénzért egészen pontos szerken- tyűkhöz juthatok; ha nem kellett volna másnap elutaznia, minden bizonnyal meg is ajándékozott volna egy hongkongi bóvli kvarccal. . . Hajnalig tartó vitát folytattunk az időről, időszámításról, miközben én hol Faulkner óramutatókat kitépő hősére (A hang és a téboly), hol pedig Dali „lágy” óráira hivatkoztam. A tézisem körülbelül a következő volt (persze lényegében csak ugrattam az illetőt): sajnos a mi balkáni időszámításunk pontosabb, mint a hongkongi. . .

Benes első műterme (sosem is lett Zentán igazi műterme) a színház (Eugen) egyik kis öltözőjében, sufnijában volt. Itt, a molyrágta operettkosztümök és buja partvisok között készülnek első korszakának varangyraszterré (terepszínűvé) csapkodott képei.

Alföldi táj festészet.

Igen, Benes első tájai (de lényegében a későbbiek, a maiak is) egyértelműen Koszta és Tornyai festészetéhez köthetők, amely lényegében Munkácsy első tétüléséből tűnik elő. Benes egyike azon festőknek, aki (mint pl. Tóth Menyhért) ezt a vonalat a kor színvonalán tudta továbbvinni. Noha Fülep szerint Munkácsy nem követte „korának fejlődő irányá”-t, hanem ellenkező irányba haladt, a sivatag közepe felé. Érzékletes, ahogyan Fülep ezt a sivatagot leírja. Benes ennek a sivatagnak a festője. „Az ő chiaroscurója — írja Fülep Munkácsyról —, mely, rajzához hasonlóan, többet jelez, mint rejt: bitüm és árnyalatai.”

Benesnek tényleg ez a bitüm és árnyalatai az anyaga.

Különös, hogy a festői gyakorlat mégis Munkácsyt követi, Koszta és Czóbel mintha csak ezt a bitümöt világítanák át. „Az alkonyati homályba süllyedt színek intenzitása úgy lappang a felület lefogott tónusaiban, mint izzó parázs a szürke, de meleg hamu alatt”

— írja Kállai Czóbelről.

Tasizmus és újfiguráció: a rút jegyében.

Egy-két év múlva a Symposion egyik első kiáltványa is a rút jegyében íródik. Még ma is őrzöm a zentai gimnázium tanári könyvtárából eltulajdonított Athaeneum-füzeteket, amelyekben Ritoók Emma Rút a művészetben című dolgozata megjelent. A benesi gyakorlat mellé nekem ez adta az elméleti alapot.

„A rút által marad a művészet minden időben úgyszólván közelebb az emberihez. (. ..) így tehát a művészet rokonsága az etikával nem a szép oldalán keresendő, hanem az akarat momentumában, melynek kifejezése a rút.” (1916)

Benes korai Tisza-partjai mellett egy petróleumszín, teherbe esett krucifix hatott rám legjobban.

Különös volt a találkozásom Benes Tiszájával. Én ugyanis közvetlenül a háború után

— 10-20 kilométerrel feljebb, a határzónában — még egy idillikus Tiszában lebegtem. Amelyből inni lehetett. Amely, mint a japán cseresznyéskertek, intenzíven virágzott minden évben. Igaz, a vízből kijövet gyakran játszottunk a még betemetetlen futóárkokban és a Sziget nevű homokos partszakasznál is, ahol nagy megdöbbenésünkre nemcsak mammut-, hanem friss embercsontok is elővillantak. Az időről mint olyanról vitatkozva ott, Stockholmban azzal a tudós mérnökkel, emlékszem, a csontoknak azt az egymás mellé kerülését is elmeséltem: azt, ahogyan a jégkorszaki mammuttemető jelenünkbe nyomult, jelenünk jeltelen tömegsírja pedig a jégkorszakba süllyedt.. .

Csak a gimnáziumba menet szakadtam ki abból az idillből. Egyik napról a másikra Benes

87