Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 11. szám - Tóth István: Párbeszédek (versciklus)

Lomb és madár- Felsírsz a téli ágon, mint test nélküli emlék; egy beszélfí barátom

volt... S most örökre elmégy.- Felsóhajtsz, zöld oltalmam; földre terültél nemrég...

S nem te vársz az új lombban, ha visszaérkezem még.

Méh és virág- Megnyíltál boldog csendben, s nektárodat, mint színbort szürcsöltem. S te nem engem vártál: - a termő hímport!- Rám szálltál boldog-némán, mintha szirmom csodálnád.

S a nektárra, - nem énrám! - űzött csak e falánk vágy.

Hajnal és fa- Csak fogadd el elsőnek felgyullt fényem e tájon.

Ne szólj, bárha köszöntlek, csak mosolyogj, barátom.- Csak láss visszaverődve, szél sem bír szóra engem: a szó betűkre törne - világ fénylik a csendben.

9