Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 11. szám - Bogdán László: Mit látott Diogenész a sarokban és a szomszéd szobában
Igen, amikor így felemelt lámpával a sarok és a szomszéd szoba felé kémlel, a paraszti jövendőt képzeli el, mint minden jövő, ez is ott várakozik az idő mé- hében, s azután hosszú vajúdások árán jön a világra, azt sem tudni életképes lesz-e? Diogenész mindenesetre hosszú töprenkedések után rá szavaz, az életre tehát, amely a jövő, s egyetlen szóval válaszol Lukácsnak, aki nem feledheti az esztergályosműhelyt, 1949-ben: megmaradni! Ez az egyik és borotvagyors szerep most, nem lehetetlen viszont, hogy Lukáccsal mások is vannak, és az egyik a hosszú és nyomasztó szünet után kérdezi meg: alájaírja-e vagy nem írja alá- ja? A jelenetben, amelyik előreláthatólag később lesz, a négy Lukács négyféleképpen viselkedne: az evangélista lomha szárnycsapásokkal seregélyei - a hit igyekvő madarai - között repülne a rét fölött, a népbiztos ezután megírandó műveire gondolna, a legújabb példásan cáfolja mindég az előzőt, a városi munkás szomorú életét elevenítené fel műszak után, a csendet, amikor határtalan boldogság árad szét benne, hiszen a kizsákmányolás tizenkét órájának vége, indulhat haza vagy sejtgyűlésre, óvatosan körülkémlelve, szélfútta sikátorokban lopakodva. Ennek most már végképp vége, amióta állandóan otthon van, csak épp haza nincsen ahová menne. A tábornok pedig elnézne a párálló reggeli mezőn a fasiszták lőállása felé és a szalonkákról beszélne, csillogó szemmel. Lehet, mégis Kaluskin jön át, ez az örökké kételkedő falusi szomszéd, aki Diogenész jóbátyjától szeretné megtudni, hogy tényleg egymást eszik-e Koreában, esetleg a beszolgáltatási adatokat sokallja a jámbor Kaluskin, akitől olyan távol minden fondorlat, mint ablakos tóttól a hanyatt esés gondolata. Persze megtörténhet ez is, az is. Kaluskin apró disznószemeivel hunyorog a lámpafényben - mert Diogenész kedvetlenül ugyan, de felemeli a lámpát, világít neki, nehogy holnap azt terjessze Tatuknál, a kocsmában, hogy Diogenész nemcsak képletesen áskálódik az alig megszilárduló néphatalom ellen, az elvtelen magyar egység nevében - hanem ki tudja mi okból, lövészárkokat ás saját udvarán, ki ellen akar védekezni vajon?! Én vagyok, csörtet beljebb a jámbor lelkű szomszéd, mire Diogenész kedvetlenül mondja: nem, nem írok alája, még meg kell gondolnom! Az elvtársak összenéznek, az asztal mellől ők is bizonyára a paraszti jövendőt képzelik el, Lukács pedig, a volt városi munkás csöppet sem barátságtalanul teszi hozzá: te tudod, édes bátyám és barátom, de rajtad a falu szeme, gondold meg jól!... És ha nem gondolná meg jól!? Diogenész tehát előrenéz, határtalan bizalommal tekint a jövőbe, bizalmába, akár búzába ocsú, egy kis egészségtelen paraszti kételkedés is vegyül, noha tudja jól, csak addig tart a kötelesség, amíg engedi a becsület. Lukács tábornok a mondat közepén torpan meg, nem tudni, a szalonkákkal mi lesz, feje fölött a spanyol reggel égboltján egy cápa alakú felhő éppen elnyel egy bika alakút, de máris robogva tart feléjük egy tankot formázó felhő, gyomrában fasiszta bombázókkal. A tábornok önfeledten csikorgatja a fogát, Diogenész pedig mélán nézi Kaluskint, vagy a szomszédasszonyt vagy a volt népbiztost a Lukácsok közül, aki ez időben ismét védekezik különféle légből kapott vádak ellen, mint hosszú, zaklatott élete során annyiszor. Hamarosan pörögni kezd a dob, s a kikiáltó harcba szólítja a népeket a kóborkutyák, a kolorádóbogarak és a sötétben bújkáló osztályellenség ellen. 6
